november, 2013

14nov09:0012:00"FEJLESZTÉSI FORRÁSOK 2014-2020"

Event Details

Az eseményen, melynek házigazdája a Magyarok a Piacon Klub elnöke, Essősy Zsombor volt, számos olyan értékes információ hangzott el, 
amely utólag is érdekes lehet a Klub tagsága számára.

A rendezvény időpontja:
2013. november 14., csütörtök, 9 óra

A rendezvény helyszíne:
Park Inn by Radisson Budapest (1138 Budapest, Szekszárdi utca 16 -18.)

A visszhang

Mind a helyszínen elhangzott vélemények, mind pedig a résztvevőktől kézhez kapott értékelő lapok arról tanúskodnak, hogy a hallgatóság értékesnek, fontosnak tartotta az elhangzott információt. Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a megjelentek köre maga is értéket képviselt: a vendégek visszajelzése szerint átlagosan 4 ígéretes beszélgetésre (névjegykártya cserére) került sor a rendezvény ideje alatt. A véleménykérőt kitöltő résztvevők többsége az előadások alapján bizakodó volt a jövőre megnyíló, új lehetőségek vonatkozásában. A fontosnak ítélt fejlesztési lehetőségek közül még mindig „tarol” a gép- és eszközbeszerzés, második-harmadik helyen holtversenyben áll a termékfejlesztés (innováció) és a tervezett nyitás a nemzetközi projektek irányába.

Program

09.00 – 09.10 Köszöntő
Essősy Zsombor, elnök, Magyarok a Piacon Klub
Borókai Gábor, főszerkesztő-lapigazgató, Heti Válasz

09.10 – 09.30 A Vidékfejlesztési Minisztérium szerepe a 2014-2020-as költségvetési időszakban
Fazekas Sándor, miniszter, Vidékfejlesztési Minisztérium

09.30 – 09.50 2014 – 2020 közötti költségvetési időszakra előirányzott tervek
Greinstetter Balázs, gazdaságtervezésért felelős helyettes államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium

09.50 – 10.10 Reflektorfényben 2014-2020 kiemelt fejlesztései
Csepreghy Nándor, fejlesztési ügyek kommunikációjáért felelős helyettes államtitkár, Miniszterelnökség

10.10 – 10.30 A Fejlesztési Iroda szerepe a gazdaságfejlesztésre fordítható források vonatkozásában, valamint a 2014 – 2020-as időszakra kialakított új intézményrendszer
Homolya Róbert, a Fejlesztési Irodát vezető helyettes államtitkár, Miniszterelnökség

10.30 – 10.50 Kávészünet

10.50 – 11.10 A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program főbb prioritásai
Pecze Tibor Csongor, elnök, Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal

11.10 – 11.30 A Területfejlesztési Operatív Program prioritásai
Tipold Ferenc, főosztályvezető, Nemzetgazdasági Minisztérium, Területfejlesztési Tervezési Főosztály

11.30 – 11.50 2014 – 2020 – a Vidékfejlesztési Operatív Program
Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, főigazgató, Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet

11.50 – 12.10 2014 – 2020 megyei megközelítésből
Kovács Sándor, elnök, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés

12.10 – 12.50 Kérdések/Válaszok

12.50 – 13.00 Zárszó

13.00 – Büféebéd

06-20-280-26-50
magyarokapiaconklub@mapi.hu

Time

(Thursday) 09:00 - 12:00

Location

Park Inn by Radisson Budapest

X