június, 2010

17jún19:0021:00A FELEMELKEDÉS PROGRAMJA - KITÖRÉSI PONTOK MAGYAR VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA

Több információ

Rendezvény részletei

Konferencia összefoglaló:

A konferencián elsőként felszólaló Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hamis illúziónak nevezte azt a feltételezést, hogy a “magyar beteg már gyógyul”, ezzel szemben szerinte az igazság az, hogy az ország valamennyi makromutatója romlik, a gazdaság az idén stagflációs állapotba kerül, ezért az új kormány első feladata, hogy Magyarország további zuhanását megakadályozza. A miniszter kifejtette: a gazdaság még lefelé megy, a pénzügyi stabilizációval éppen sikerül elkerülni egy nagyobb bajt: a bankadó és a költségvetési megtakarítások révén lehet az államháztartás hiányát 5 százalék körüli mértékről 3,8 százalékra leszorítani.

Matolcsy úgy látja, a 29 pontból álló első akciótervvel megindult a gazdaságpolitikai fordulat, ennek nyomán 2011-12-ben a sikeres idei stabilizáció után elindulhat a gazdaság strukturális átalakításának időszaka, hogy beindulhasson a növekedés. Ennek főbb elemei az egykulcsos, 16 százalékos családi adózás és a társasági adó mérséklése.

A miniszter szerint az adóterhek és az adóbürokrácia csökkentése ösztönzőleg hat majd a gazdaságra, amelyet a nyáron társadalmi vitára bocsátandó második Széchenyi Terv egészít majd ki 2011-től. Matolcsy György arra is figyelmeztetett, hogy az új gazdasági programban más külgazdaságra, innovációs és energiapolitikára, közlekedési valamint turisztikai stratégiára lesz szükség a kilábaláshoz. Az Orbán kormánynak ugyanis a 2006-os és 2009-es megszorítások 5-10 évre nyúló árnyékában kell dolgozni – mondta.

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a gazdasági fellendülés egyik kulcsának a kis- és középvállalkozói (kkv) szektor megerősödését tartotta, ezért az uniós forrásokat feléjük kell terelni. Erre szükség is van, hiszen jelenleg a kkv-k mindösszesen 10 százalékkal részesülnek az európai forrásokból, míg 65 százalék jut az államigazgatási, nonprofit szervezeteknek, 22 százalék pedig a nagyvállalatoknak.

A kormány szándékai szerint a kkv-k arányát 40-50 százalékra növelnék az uniós támogatásokból. Az e forrásoknál várható stratégiaváltás fő eleme az egyszerűsítés és az átcsoportosítás. Ennek keretében átvizsgálnak mintegy 700, már megítélt nagyprojektet, s közülük a szükségtelen presztízsberuházásokat- ha még lehetséges – leállítanák.

A pályázatokban a bürokrácia csökkentését, a kifizetési határidők jelentős rövidítést ígérte a miniszter, s azt, hogy jelentősen egyszerűsítik majd a kiírásokat is. Az ehhez vezető út első lépéseként a szervezetek egyszerűsítését, összevonását jelölte meg Fellegi Tamás, amelyet még az nyáron véghez is visznek.

A közbeszerzések terén is hasonló célokat jelölt meg a miniszter: a szabályok egyszerűsítését és a rendszer átalakítását ígérte, egy, az uniós szabályoknak is megfelelő, a nemzeti patriotizmust erősítő irányba. Ennek érdekében a tárca már a nyáron módosításokat kezdeményez, s ősszel elkészülhet az új közbeszerzési törvény is – közölte a miniszter. Emellett a közbeszerzések átláthatósága és a korrupció visszaszorítása érdekében a zárt közbeszerzések számának drasztikus visszaszorítását vetette előre.

A vidék újbóli versenyképessé tételét nevezte a legfontosabb feladatnak a rendezvényen felszólaló Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, és példaként Ausztriát, Franciaországot hozta fel, ahogy a vidék vonzóbb az emberek számára, mint a nagyvárosok nyüzsgő világa. Ahhoz, hogy a magyar vidékbe visszatérjen az élet a tárcavezető szerint szükséges egy fiatal gazdákat támogató program, hogy ne vándoroljanak el; s a helyi feldolgozást és értékesítést meg kell szabadítani adminisztrációs terheiktől.

Kiemelt fontosságúnak nevezte a hungarikum-törvény megalkotását, amelyben a magyar termékek piacra jutását is segíteni kell. Felhívta a figyelmet arra, hogy két héten belül elkészül a másodlagos élelmiszervizsgálati rendszerről szóló törvény, amely gátat vetne annak, hogy Magyarország az unió „élelmiszer-szeméttelepe” legyen. E szabályozás véleménye szerint növelni tudja majd a magyar élelmiszerek piacát, mert azoknak majd nem kell a rossz minőségű, ám annál alacsonyabb árú importtal küzdeniük.

A miniszter sürgette a naprakész állami földnyilvántartás létrehozását, s a mezőgazdasági pályázati rendszer egyszerűsítését. Szerinte meg kell felezni a tárcához tartozó jogszabályokat: ezzel az ésszerűsítéssel pedig fel lehet gyorsítani a rendszer működését.

A rendezvényen felszólaló miniszterek a Magyarok a piacon Klub alapító tagjaitól – egyebek mellett a Forest Papírtól, az Ilcsi Kozmetikumoktól, a Szamostól és az Univertől ‑ egy-egy bevásárlókocsinyi terméket kaptak ajándékba. A klubalapítók ezzel demonstrálták, hogy milyen sokféle területen, milyen jó minőségben tudnak dolgozni a magyar kis és közepes vállalatok. A miniszterek a termékeket az árvízkárosultak javára ajánlották fel, s még délután eljuttatták a Magyar Vöröskereszthez.

 

Program:

 

10.30-11.00 Regisztráció
11.00-11.10 Köszöntő 
Borókai Gábor, főszerkesztő-lapigazgató, Heti Válasz
11.10-11.40 Matolcsy György, Nemzetgazdasági miniszter, a Magyarok a piacon Klub fővédnöke
11.40-12.10 Fellegi Tamás, Nemzeti fejlesztési miniszter
12.10-12.40 Fazekas Sándor, Vidékfejlesztési miniszter
12.40-13.10 Kérdések, válaszok
Moderátor: Borókai Gábor
13.10-14.00 Állófogadás

Időpont

(Csütörtök) 19:00 - 21:00

X