A kormány múlt heti döntése alapján a gazdaságvédelmi akcióterv keretében 25 milliárd forintos keretösszeggel nemzeti exportvédelmi program indul az exportpiacokon növekedni, terjeszkedni és új piacokat megszerezni kívánó magyarországi vállalatok támogatására –...
Nagyot lépett előre idén nyáron régiónk egyik elsőszámú egészségipari beszállítója, a fém implantátumok gyártásával foglalkozó Sanatmetal Kft. A cég a Magyarok a Piacon Klub tagja és beválogatták a legsikeresebb hazai vállalkozások BÉT kiadványába is. A keleti nyitás...
A székesfehérvári Alpha-Vet Kft. 25 éve azzal kezdte, hogy Fejér megyében gyökeret eresszen, ma pedig már harminc országban folytat exporttevékenységet. Móré Attila elnökkel arról is beszélgettünk, hogy az uniós állategészségügyi piac a százszorosa a magyarnak....
A szükségből kovácsolt erényt az egyedi gépalkatrészgyártásból több milliárdos vállalkozássá nőtt Borsodi Műhely Kft. A vállalat folyamatosan bővül, eddigi legnagyobb dobásuk a hőkezelő üzem létrehozása volt, ahol sokat számított számukra a CIB Bank finanszírozása. A...
“A Magyarok a Piacon Klub közgyűlésén az exportáló cégek fő kérdései kerültek fókuszba. Essősy Zsombor, a klub elnöke szerint, a cégek exportjának növelésekor fontos figyelembe venni a cégek digitális fejlődésének fejlesztését is.” Forrás:...
Forrás: Budapest, 2017. március 30., csütörtök (MTI) A külkereskedelmi forgalom, a magyar kivitel ösztönzésében nagyon jól működik együtt a külgazdasági tárca felügyelete alá tartozó “intézményi hármas”: a magyarországi befektetéseket ösztönző Nemzeti...
Legutóbbi hozzászólások