Ünnepélyes keretek között adták át az Arany minősítésű Felelős Foglalkoztató címet a Macher Zrt-nek szerdán. Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. elismerését dr. Varga Zsuzsanna Felelős Foglalkoztató tanácsadó nyújtotta át Macher Gábornak. A Macher Zrt. jelenleg az egyedüli arany fokozatú felelős foglalkoztató Székesfehérváron, továbbá Fejér megyében is csak két vállalkozás tudhatja magáénak ezt a címet.

Az „Év felelős foglalkoztatója” pályázat évről évre összegyűjti és díjazza azokat a hazai munkáltatókat, amelyek kiemelkedő és iránymutató tevékenységet folytatnak a foglalkoztatás területén, valamint közzéteszi azokat a jó gyakorlatokat, melyek hozzájárulnak e terület fejlődéséhez.

A jelenlegi munkaerőpiaci folyamatokra reagálva a munkáltatóknak szükségük van a mindennapi fejlődésre, amit szemléletváltással, új eszközök alkalmazásával vagy a meglévők átszervezésével lehet elérni, reagálva a folyamatosan változó munkavállalói igényekre, az elkötelezett, elégedett munkavállaló megtartása, hatékonyságának növelése érdekében. Székesfehérvár gazdasági szereplői közül a Macher Zrt. vehetett át elsőként az Arany minősítésű Felelős Foglalkoztató címet.

A Macher nagycsalád minden tagja, azaz az alapító tulajdonosok és a jelenlegi munkatársak voltak jelen a szerdai ünnepi eseményen, ahol az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. elismerését dr. Varga Zsuzsanna Felelős Foglalkoztató tanácsadó nyújtotta át.

Köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, hogy a Macher Zrt. alapja annak a gazdasági és ipari fejlődésnek, amely az elmúlt évtizedekben bekövetkezett Székesfehérváron.

Akkor is bíztak ebben a fejlődésben, amikor még nem feltétlenül tették ezt sokan, és bizalmat szavaztak a saját ötleteik megvalósítása helyszíneként városunknak. Bár nagyon sokféle „vihar” volt a világban, amely nem hagyta érintetlenül Székesfehérvár iparát sem, de a város ezekből a helyzetekből mindig megerősödve jött ki.

Ennek legfontosabb alapjai azok a cégek, amelyek a városban hittek, hisznek, és bizalmukat újabb és újabb befektetésekkel, ötletek és újítások megvalósításával fejezik ki. A mai fehérvári gazdaság egyik legnagyobb kihívása, hogy azok a magyar tulajdonban lévő családi cégek, amelyek a kkv-szektort meghatározzák, hogyan tudják a soha nem könnyű generációváltás kérdését megoldani. Erre is van pozitív és negatív példa egyaránt Székesfehérváron. A 32 éves Macher cég e tekintetben is példaértékű és kiváló munkát végez, ami üzenet számunkra, hogy a tulajdonosok a munkavállalókkal, a várossal és a vármegyével együttműködésben hosszútávon továbbra is itt tervezi a jövőjét.

Macher Endréné elnök beszédében köszönetet mondott a jelenlegi vezetésnek és a munkatársaknak, hogy ez a díj azt mutatja: az az út, amelyen 32 éve elindultunk, az folytatódik az alapítók teremtette értékrend szerint.

Nálunk több mint két évtizede a legfontosabb érték: az ember. Az induláskor ugyanis semmi más tőkénk nem volt, mint az emberi erőforrás. Ezzel értük el azt, hogy 10 év alatt országosan elismert, nemzeti díjas vállalattá váltunk. 23 éve közösen fogalmaztuk meg először írásban, hogy melyek azok az értékek, amelyek mentém mi működni kívánunk. A Macher értékek kiskönyv azóta is mindenki számára vezérlőelv a mindennapokban. A minőség, a hatékonyság, a csapat, a megbízhatóság, a fejlesztés rendkívül fontos egy profitérdekelt, versenyszférában működő cég számára. Amikor felelős foglalkoztatásról beszélünk, akkor nemcsak az előírásoknak való megfelelésről, az elvárások teljesítéséről beszélünk, hanem annál sokkal többről: az emberről, a munkatársakért vállalt közös felelősségről az év mindennapján és az emberségről. Ez utóbbinál kiemelte azt, amikor középsúlyos értelmi fogyatékos diákok munkába illeszkedését vállalták, a cég alapítványán keresztül segítséget nyújtottak egy kolléga gyógyszeres kezelésének biztosítására, illetve egy természeti elemi csapás után támogattak bajba került családokat. Tudás, emberség, szakmaiság és kitartás – ez az, amellyel mindannyian rendelkezünk ahhoz, hogy ez a cég ma itt tart.”

A Macher Gépészeti és Elektronikai Zrt-t 1991-ben Székesfehérvárott alapította Macher Endréné, Macher János és Macher Endre, mely jelenleg is 100%-os családi tulajdonban lévő magyar vállalkozás.

A cég 2021-ben ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját. Ezt különösen hangsúlyossá tette, hogy ezzel egyidőben történt meg a cég vezetését érintően a generációváltás is. Macher Gábor, a család legkisebb gyermeke vette át a Macher Zrt. irányítását. „Cégünk jelenleg az egyedüli arany fokozatú felelős foglalkoztató Székesfehérváron, továbbá Fejér megyében is csak két vállalkozás tudhatja magáénak ezt a címet.” – emelte ki beszédében Macher Gábor vezérigazgató.

A MACHER szervezeti kultúrájának alapját az értékorientált működés, a programszerű tudásbővítés és a folyamatos fejlesztés adta és adja a jövőben is.  A munkaerő emberi tőkeként való értelmezése a kezdetektől meghatározta a cég működését. A több mint három évtizedes szakmai tapasztalat, a folyamatos innováció és a munkatársak szakmai tudása biztosítja a vevői igények folyamatos, magas minőségű kiszolgálását. A jógyakorlaton a jövőben sem változtatnak, hiszen ez az értékrend biztosítja a cég a jövőjét – tette hozzá. Az ünnepség egy rövid gyárlátogatással zárult.

X