„Mosolyog a nap, felhőtlen az ég, alul a világ olvadt vaníliashake” – dúdolgatom magamban Péterfy Bori & Love Band slágerét, miközben gumipapucsban slattyogok a drogéria felé. A talpamat szinte perzseli a beton, de nem aggaszt a hőség, inkább nagyot szippantok a forró nyári levegőbe, és élvezem, hogy az esős évszakok után végre fürdőzhetek a napsugarakban. Jut eszembe, már percek óta sétálgatok a körúton, igazán itt lenne az ideje bekenni magam egy fényvédővel. De mégis milyen szempontok szerint válasszak a boltban?

 

„Homo sapiensként a bőrünknek mintegy háromezer év állt a rendelkezésére, hogy hozzászokjon a napfényhez. Ez sikerült is, azonban az utóbbi évtizedekben drasztikusan megváltozott a modern ember életvitele. A hétköznapjaink általában elválasztanak minket a természettől és a természetes napfénytől” – állítja dr. Kelen Ákos. A napfényvédők fejlesztésével is foglalkozó gyógyszerész felhívja a figyelmet arra, hogy manapság csak néhány órát kell repülnünk ahhoz, hogy aztán egy mediterrán tengerparton találhassuk magunkat, és ez valóságos UV-fénysokkot jelent a bőrünknek, hiszen előtte négy-öt hónapig az irodában ültünk. 

 

A nyaraláson mindenki két hét alatt akar lebarnulni, erre viszont nincs felkészülve a bőrünk!

 

A szakember szerint mindez nem azt jelenti, hogy maga a napozás mindenképpen káros, hanem azt, hogy nagyobb figyelmet kell fordítanunk a megfelelő fényvédelemre. 
A Dr.Kelen kutatásért és fejlesztésért felelős vezetője elmondja, hogy a fényvédő hatóanyagok két csoportra oszthatók, kétféleképpen működnek. „Vannak az úgynevezett fizikai fényvédők, amilyen a titán-dioxid és a cink-oxid, ezek úgy működnek, mintha apró tükröcskék lennének, és mindenfajta fényt visszavernek. Illetve léteznek a kémiai fényvédők, amelyek úgymond a bőrünk sejtjei helyett »áldozzák fel magukat«, és ártalmatlanítják, mérsékelik a bőrünket érő UVA+B-sugárzás káros hatásait.” 

 

A faktorszám 

 

A faktorszám arról ad információt, hogy aki használja, hányszor több időt tud eltölteni a napon mérhető bőrpír megjelenése nélkül. Magyarországi viszonylatokban, normál bőr esetén öt-nyolc perc után már mérhető (nem feltétlenül látható) a bőrpír, de ha az illető bekeni magát például egy tízes faktorszámú fényvédővel, akkor körülbelül tízszer ennyi időt, tehát közel száz percet tud eltölteni a napon bőrpír megjelenése nélkül laborkörülmények között. A valóság kicsit más. 

A szakember szerint nyár elején érdemes a magasabb, vagyis a harminc, illetve ötven pluszos faktorszámot választani, és ha már van alapszínünk, át lehet térni a gyengébbre. 

 

Keressük az UVA-jelölést a termékeken! 

 

„Úgy lehet a legkönnyebben megjegyezni az UVB és az UVA hatása közötti különbséget, hogy az UVB a barnaságot befolyásolja, az UVA pedig az aginget, vagyis az öregedést” – magyarázza dr. Kelen Ákos. A termékfejlesztő gyógyszerész azt is hangsúlyozza: fontos, hogy keressük a terméken az UVA-jelölést, ami azt jelenti, hogy nemcsak az UVB-tartományban nyújt megfelelő védelmet a készítmény, hanem megfelelően véd az UVA-ban is. 

 

Használati körülmények 

 

Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy milyen körülmények között szeretnénk a terméket használni. Ha például úszás vagy vízi sport közben van szükségünk fényvédelemre, válasszunk vízálló napfényvédőt! Az ilyen termékek nemcsak a bőrünket védik, de a környezetet és az élővilágot is kímélik. Az viszont, hogy milyen állagú terméket választunk (olajat, aerosolt, krémet vagy spray-t) már egyéni ízlésünktől függ. 

 

Napjainkban egyre népszerűbbek a napspray-k, amelyek a leginkább felhasználóbarátok. 

 

+1 tipp 

 

Ha tehetjük, válasszunk mindig tartósítószer-mentes készítményt. 

 

A kicsik bőrét fokozottan védeni kell 

 

A gyerekeknek fejlesztett termékekkel kapcsolatban dr. Kelen Ákos elmondja, hogy cégüknél szigorúbb mikrobiológiai és laboratóriumi vizsgálatokat alkalmaznak, illetve fokozottan odafigyelnek a készítmény vízálló tulajdonságára, mert a kicsik nyári tevékenységei szinte mindig együtt járnak a vízhez köthető szabadtéri aktivitással. 

 

Milyen mennyiségben kenjük fel jól a napkrémet? 

 

„Azt szoktam javasolni, hogy ha valaki krémet használ, akkor nyújtsa ki a középső ujját, és a csuklójáig húzzon egy csíkot vele. Ez az a mennyiség, amennyit érdemes felkenni egy végtagra” – ajánlja a termékfejlesztő gyógyszerész, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy soha ne feledkezzünk meg az arc speciális védelméről sem, ezért célszerű kifejezetten az arcbőrre fejlesztett készítményt alkalmazni. „A hölgyek számára fontos szempont, hogy míg egy átlagos napozókrémre nem lehet sminkelni, addig a kifejezetten az arcbőr UV-védelmére fejlesztett termékek esetén igen, ezért ezeket nemcsak nyaraláskor, hanem a nyári hétköznapokon is célszerű használni” – javasolja a szakértő. 
A Nemzeti Népegészségügyi Központ általános ajánlása idén is az, hogy délelőtt tizenegy és délután tizenöt óra között lehetőleg ne tartózkodjunk a tűző napon, hordjunk kalapot, illetve napszemüveget, és mindig használjunk megfelelő erősségű UV-fényvédő naptejet, napkrémet vagy napsray-t.

X