Az igazgatóság jóváhagyását követően saját beruházásban és kivitelezésben épít Nógrád megyében új naperőművet az Alteo – olvasható a BÉT oldalán. A 17 millió eurót meghaladó, évente több mint 10 ezer háztartás villamosenergia-igényét fedezni képes fejlesztéssel a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat saját naperőművi portfóliója a kétszeresére nő.

 

A tervek szerint – a várhatóan szeptemberben induló kivitelezés lezárását követően – 2024. második félévétől kezdhet el termelni a Nógrád megyei Tereske község határában az Alteo 20 MWe névleges teljesítményű naperőműve. Az Alteo még 2022-ben vásárolta meg az Edelyn Solar naperőmű fejlesztésére irányuló projektjét. A társaság idén májusban már arról tájékoztatta a befektetőket, hogy sikerült elérni a fejlesztésre kész (ready-to-build) állapotot, most pedig az Alteo igazgatósága jóváhagyta a kivitelezésre vonatkozó terveket. A saját erőből történő beruházás során megvalósuló fejlesztés évente 31 GWh villamos energia előállítására lesz képes, ami TÖBB MINT 10 EZER HÁZTARTÁS ÉVES VILLAMOSENERGIA-FOGYASZTÁSÁVAL EGYENÉRTÉKŰ.

„A projekt fenntarthatósági szempontból is kiemelt jelentőségű, hiszen a fosszilis energiahordozókkal szemben teljes mértékben a napsugárzásból nyerjük az energiát, így – más erőművekkel szemben –nincs károsanyagkibocsátás, és ivóvízre sincs szükség az erőmű 25-30 évesre tervezett teljes élettartama alatt.” – fogalmazott ifj. Chikán Attila, az Alteo vezérigazgatója.

A vonatkozó közlemény szerint szintén a fenntarthatóságot szolgálja az erőmű reverzibilis kialakítása: a hasznos élettartam lejártát követően a teljes infrastruktúra eltávolítható, és az addig elfoglalt terület akár újra bevonható a földművelésbe.

A beruházás integrálódik az Alteo májusban elindított megújuló szabályozási központjába. „Terveink szerint az új tereskei naperőmű is az Alteo Megújuló Szabályozási Központba integrálódik, ami lehetővé teszi, hogy a több kisebb önálló termelő egységet összevonva egy nagy erőműként jelenjen meg a villamosenergia- és a rendszerszintű szolgáltatások piacán. Ezáltal optimalizálja a termelést más időjárásfüggő energiatermelőkkel együtt” – tette hozzá a vezérigazgató.

Az Alteo részvénye érdemben még nem reagált a bejelentésre, jelenleg 0,4 százalékos mínuszban van az árfolyam – idén már 17,5 százalékot esett a jegyzés.

 

Forrás: www.portfolio.hu

 

 

 

 

 

X