Cégünk, a Kovács Autóalkatrész egy második generációs vállalkozás, mely több mint 60 éves múlttal rendelkezik. Az 1962-ben nyitott autószerelő műhely adta meg az alapjait annak, hogy egyéni vállalkozást alapítson ifj. Kovács István 1991-ben. Az alkatrészbolt megalakulása után Szeged és környéke viszonylatában gyorsan tett szert népszerűségre, mindig szakértő értékesítőivel, így idővel a kiskereskedelmi egység nagykereskedelemivé nőtte ki magát.

Webshopunkat, az alkatreszek.hu-t 20 éve indítottuk, a magyar alkatrészforgalmazók között ezzel az élen járva, az előző évben, 2022-ben, pedig már több, mint 4 milliárd Ft feletti forgalmat sikerült lebonyolítanunk. Mindez nem jöhetett volna létre a családi hagyományok, a kialakult brand név és a kiváló, fiatalos csapat nélkül. A kezdetektől fogva arra törekedtünk, hogy innovatív rendszereket használjunk, minél fejlettebb technológiákat alkalmazva, így a digitalizáció elkötelezett híveként válhattunk egy erőteljesen növekvő céggé. Ehhez hozzásegített még minket az, hogy dinamikusan figyeljük, elemezzük a piacot. A pénzügyek területén aktív segítőnk a CIB Bank, akik egyben bemutatták számunkra a MAPI Klubot.

Büszkék vagyunk rá, hogy az ország egyik legnépszerűbb autóalkatrész áruháza vagyunk. Örömmel tölt el minket, hogy már hét alkalommal hozhattuk el az Árukereső ár összehasonlító portál által alapított Ország Boltja verseny Autó-motor kategóriájának Minőségi díját, mind a hét évben (2014, 2017, 2018, 2019, 2020, 2021, 2022) az 1. helyen végeztünk.

X