A Florin Zrt. szegedi telephelyén letették annak az automatizált raktárnak az alapkövét, amely a Magyar Multi program támogatásával valósul meg. A mintegy 1,6 milliárd forint költségvetésű, 3000 m2 alapterületű beruházás 50 százalékát a Magyar Kormány és az Európai Unió biztosítja a Széchenyi Terv Plusz program keretében. A projekt során élvonalbeli technológiai megoldásokat integráló robotizált raktártechnológia kiépítésére, vonalkódos alapanyag és termék nyomon követési rendszer bevezetésére, továbbá alacsony energiaigényű raktárcsarnok megépítésére, napkollektoros rendszer kialakítására kerül sor.

Az alapkőletétel kapcsán Barta Attila cégvezető kifejtette, az új raktárbázis kialakítása a cég ötlépcsős telephelyfejlesztési programjának utolsó fázisa. Az elmúlt években a Florin 6 milliárd forintnyi beruházással korszerűsítette gyártókapacitását. A cég azonban máig nem rendelkezik készáruraktárral. Ennek a kérdésnek a megoldására kell saját raktárbázist építeni a telephelyen. Az áruk mozgatását emberi kéz érintése nélkül, a vállalatirányítási rendszerekkel összekapcsolt önjáró targoncák végzik majd. A fejlesztés nyomán csökkennek a cég költségei, és javul a vállalkozás versenyképessége.

Az alapkőletételi ünnepségen jelen volt Róth Márton Csongrád-Csanád vármegye főispánja is. Köszöntőjében kifejtette, hogy a Florin Zrt. az 1950-es évekbeli megalapítása óta többször is bizonyította, hogy a jó menedzsmenttel a magyar termékeknek van létjogosultságuk. A nemzetközi piacon ugyanakkor ahhoz, hogy a fejlődés következő lépcsőfokát megtegyék a magyar vállalkozások, sokszor szükség van Európai Uniós vagy állami támogatások bevonására is. Egy-egy hasonló beruházás elengedhetetlen ahhoz, hogy a tudás itt kamatozzon, helyből indulva válhasson egy-egy márka világméretűvé.

A háztartási tisztítószereket, testápolási termékeket, valamint fertőtlenítőket gyártó Florin Zrt. nem csak a hazai piacon, de más európai és távolabbi országba is sikerrel értékesíti termékeit. A közelmúlt fejlesztéseinek köszönhetően jelentős növekedést realizált a társaság, termelési kapacitásait megnövelte, korszerűsítette eszközparkját. A jelen beruházás hatására pedig korszerűsödik a Florin termékelőállítási technológiája, kiugró értékteremtési hatást érhet el, a hazai piacok stabilizálása mellett a külpiacon jelentősen előre léphet, mellyel a magyar gazdaság nemzetközi versenyképességének növeléséhez is hozzájárul.

Forrás: www.florin.hu

X