2023 tavaszán lezárul a Magyar Multi Program, amelynek kiemelt célja volt az erős, nemzetközileg is versenyképes magyar vállalkozások létrejöttének támogatása, a magyar lakosság életminőségének emelése és a gazdaság fenntartható gyarapítása.

Ennek apropóján nemzetközi zárókonferenciát szerveztek, melyen Barta Attila cégvezető a Sikertörténetek című kerekasztal-beszélgetésen vett részt, olyan cégvezetők körében, akik a Program több pályázati körében is érintettek voltak.

Barta Attila a Magyar Multi Programmal kapcsolatban elmondta, hogy a Florin 60-as évekbeli telephelyét többek között a program segítségével 21. századivá tudták modernizálni. A gyár alapterületében ez egy 360%-os bővülést jelentett. A koronavírus járvány alatt pedig képesek voltak arra, hogy a műszakok átütemezésével ellássák az egész országot fertőtlenítőszerrel, ezzel segítve a járvány elleni védekezést.

 „Örömmel tapasztaltam, hogy Magyarország Kormánya kiemelt prioritásként kezeli a hazai vállalkozásokat. Én is fontosnak tartom, hogy az ország önellátóvá tudjon válni, amihez a Magyar Multi Program minden lehetőséget megadott. Ugyanakkor azt is fontos kiemelni, hogy ezzel a támogatással nem csak itthon tudunk előre lépni, hanem a környező régióban is el tudjuk kezdeni a terjeszkedést, meghatározó piaci szereplővé tudunk válni” – emelte ki a cégvezető.

A fejlődés pedig nem áll meg! A programnak köszönhetően 3100 m2-es teljesen automatizált magasraktár építése valósul meg, mellyel teljessé válik a Florin telephelyének megújítása. 

Forrás: www.florin.hu

X