Adott egy világmárka, a Chemex, 40 év gyártási és 16 év barista tapasztalat, két soproni szakember – ezek kellettek ahhoz, hogy a közelmúltban a tengerentúlon is debütálhasson az a filteres kávékészítő eszköz, ami nálunk készül, a városban.

Egy borkóstolón ismerkedtek meg, és már akkor felmerült bennük, hogy közösen kellene kitalálniuk valamit – így indult Molnár Attila és Csonka László kapcsolata. A négyszeres magyar baristabajnok, a One Eleven kávépörkölő tulajdonosának, valamint a Csonka és Fiai Kft. és a Trendglas Jena GmbH ügyvezetőjének az volt a célja, hogy az otthonokban is egyre népszerűbb filtereskávé-készítéshez olyan eszközöket alkosson, amelyek mást tudnak nyújtani fukcionalitásban, mint a jelenleg elérhető eszközök. Máshogy működnek, és ezáltal más ízjegyeket hoznak elő az italból. – Számos kávékészítő eszköz van a piacon, de a mi koncepciónk nem az volt, hogy vegyük közülük a legjobbakat, és gyúrjuk össze egy termékben – mondta lapunk érdeklődésére Csonka László. – Mi a kávéból akartuk a legjobbat kihozni. Nem mindegy, hol folyik ki az eszközből az ital, ahogy az sem, mennyi ideig érintkezik a kávé a vízzel, mielőtt a szűrőt elhagyja.

– A filtertölcsérből a kávét különböző pontokon kiengedve, más-más ízű lesz a végeredmény – folytatta Molnár Attila. – Ez az eszköz attól különleges, hogy nem az alján folyik ki a kávé, mint a többinél, hanem ott, ahol a legfinomabb az adott szakaszban. 5 helyen nyerjük ki az 5 legjobb ízt. Ehhez az ötlethez sokéves szakmai tapasztalat és fejlett ízérzékelés kellett, plusz egy kiváló üveggyáras.

A tölcsér mellett egy kancsót is kitaláltak, melynek oldalán két speciális bemélyedés található, általuk oxigénnel lehet dúsítani a kávét úgy, hogy a benne lévő főzetet pörgetjük. Így változtatjuk, intenzívebbé tehetjük az ízét, és gyorsabban tudjuk hűteni is.

– A Chemex a filtereskávé-készítés egyik meghatározó világmárkája, és mi már évek óta gyártunk nekik, gondoltam, futok velük egy kört a fejlesztéseink kapcsán – vette át a szót László.

Az együttműködés létrejött, és megszületett a nekik megálmodott kávékészítő, a ­ChemAer, mely szintén rendelkezik az innovatív bemélyedésekkel, Sopronban gyártják, és néhány hete debütált az USA-ban.

X