Interjú az Indexen Klubelnökünkkel, Essősy Zsomborral: 

A forint erősödése és az inflációs nyomás enyhülése evidens velejárója a Magyarország és az Európai Bizottság között köttetett uniós megállapodásnak, az Indexnek nyilatkozó fejlesztéspolitikai szakértő azonban felhívta a figyelmet egy teljesen más szempontra is. Mivel a felbolydult piacon teljesen elszálltak a kivitelezői árak, a pár hónapos kényszerű várakozás még jót is tehet az árszínvonalnak, akár az építési beruházásokat, akár a gépbeszerzéseket tekintve.

„A régóta várt brüsszeli alku szinte azonnali, kézzelfogható eredménye a forint erősödése, de a nyugvópontra jutott korábbi zajos viták a következő hónapokban az inflációs adatokban is visszaköszönhetnek” – mondta az Indexnek Essősy Zsombor, a Magyarok a Piacon Klub elnöke.

Hozzátette: nem is olyan rég még 430 forintot kellett adni egy euróért, a legutóbbi fogyasztói árindex pedig már éves alapon 22,5 százalékos pénzromlásról árulkodott, így a makrogazdasági környezetet tekintve úgy kellett a megegyezés az Európai Bizottsággal, mint egy falat kenyér.

Kecske–káposzta: 1–1

Van azonban olyan lenyomata is a nagy Brüsszel–Budapest-mérkőzés eredményhirdetésének, amelyre első körben senki sem gondolt. Bár a források átmeneti befagyasztása nem három operatív program keretének 65, hanem csak 55 százalékát érinti, így 7,5 helyett a következő időszakban 6,25 milliárd euróhoz nem férünk hozzá.

Essősy Zsombor szerint ez azonban egyáltalán nem baj. Első hallásra meghökkentő állítását azzal támasztotta alá, hogy az utóbbi időszakban is számtalan beruházni, fejleszteni vágyó magyar vállalkozás adta vissza az elnyert uniós támogatást, mivel eredeti projektterve az elszálló költségek miatt kivitelezehetlenné vált.

Akár az építési beruházásokat, akár a gépgyártást vesszük górcső alá, azt látjuk, hogy irracionális árszintek jellemzik a megrendeléseket.

HA VISZONT A TELJESEN FELBOLYDULT PIAC A KÖVETKEZŐ, ÁTMENETILEG FORRÁSHIÁNYOS HÓNAPOKBAN VALAMELYEST MEGNYUGSZIK, VALAMENNYIRE NORMALIZÁLÓDHAT A HELYZET, A TÚLÁRAZOTT BESZERZÉSEK PEDIG A KERESLETI OLDAL HIÁNYA MIATT KIKOPHATNAK.

A hatékonyság és a versenyképesség növelésében érdekelt kkv-kat tömörítő klub elnöke szerint éppen ezért az EU-s eurómilliárdok visszatartása nem átok, hanem áldás is lehet, hiszen a túlárazott közbeszerzések kiszorulnak a piacról az ínséges idők elmúltával,

jövő tavasztól pedig a mostaninál kedvezőbb, az üzleti környezetet reálisabban tükröző áron lehet üzemcsarnokokat építeni, mint ahogy termelő-gyártó eszközöket, gépeket is beszerezni.

Régóta várt pillanat

Ahogy arról az Index beszámolt, felgyorsultak a folyamatok hétfő este az Európai Unióban: miután a Magyarország által blokkolt kérdésekre megoldást találtak az intézményrendszerben, jóváhagyták a hazánkat érintő megállapodásokat.

A korábban vártnál kevesebb pénzről, 7,5 helyett csak 6,25 milliárd euróról kell átmenetileg lemondania az országnak, kedd délelőtt két kormánytag, Gulyás Gergely és Navracsics Tibor ismertette a részleteket. A jó híreknek a forint is örült: bár a hetet 420 felett kezdte az euróval szemben, keddre benézett 410 alá is a reggeli órákban.

Forrás: Index.hu

X