Egy nagy repülőgyár speciális csomagolási megrendelését közvetítette nekünk az egyik partnerünk. Előttünk már több céggel próbálkozott, de ahhoz a munkához sem ő, sem a megbízottak nem értettek. Ekkor jutott el hozzánk. Vállaltuk. Egyrészt százmillió forintos feladatról volt szó, másrészt kollégáim sem bánták, ha komplikált, erőpróbáló munkát kapnak.
Azt kaptak. A légi csomagolás a legprecízebb megoldásokat kívánja. S mivel a mi közvetítőnk a repülőgép-tervezéshez értett, e munkánál is az ottani szabályokat alkalmazta. Így jócskán túllőtt a célon. A faládáknál ugyanazt a pontosságot várta el, mint a fémeknél, nem tudván, hogy a fánál környezeti hatásra vagy az idő múlásával előfordulhat méretváltozás. De ez általában a tűréshatáron belül van. Ám ő ragaszkodott a fémeknél alkalmazott szabályokhoz. Így ha egy felírat egy centiméterrel odébb került, már csiszolhattuk le, s kezdhettük elölről a munkát. Emellett folyamatosan módosította a terveket.
Mi követtük az utasításait. Én voltam a cégnél a projekt felelőse, láttam, hogy ebből baj lesz. Nem készülünk el határidőre. Édesapám volt az igazgató, szóltam neki, hogy vonjunk be még több alvállalkozót, de ő nem látta szükségesnek. A CNC-megmunkálást már külső cég végezte, a szigeteléshez német beszállító adta a habot. Így tehát mi megfeszített erővel dolgoztunk, visszabontottunk, átalakítottunk. Közeledett az átadás napja. A német megrendelők jelezték, hogy nagy minőségellenőrző csapattal érkeznek, hogy átvegyék a munkát. Ekkor már apukám is látta, baj van. Így az átadás előtti estét a műhelyben töltötte. Pizzát rendeltünk a dolgozóknak, hogy tovább kitartsanak, és nehogy hazamenjenek. Ez azonban már kevés volt.
Az utolsó éjszaka én már egyáltalán nem aludtam. Rettegtem, hogy ott állunk majd félig kész ládákkal, miközben két sorozat kellett volna minden típusból. Volt, vagy 12 fajtára megrendelés, köztük olyanra, amelynek belseje valóságos labirintus volt. Tényleg bonyolult feladat, a legjobb szakembereknek is. Én éjjelente egyre csak azt ismételgettem magamban, ha most nem halok meg, akkor ezentúl minden sikerülni fog…
Nem haltam meg. És eljött az átadás napja. A németek átnézték a kész ládákat, és úgy látszik reményteljesnek ítélték munkánkat, újabb határidőt adtak. Akkorra rendben elkészültünk. Ám én csak akkor nyugodtam meg teljesen, amikor az utolsó ládákkal az utolsó német kamion is kigördült a telepünkről. Boldogan integettem utána.
Nagy tettet vittünk végbe. Megtanultuk, semmi sem lehetetlen… De ha mégis, akkor kérni kell még egy esélyt, a javításra. Mi megkaptuk. És én sem haltam meg, így ezentúl minden sikerülni fog… A korona-vírus okozta válsághelyzetben van igazán nagy szükség erre az optimizmusra!
Forrás: BOOMONLINE
Legutóbbi hozzászólások