Családbarát-díjat kapott a Simon Plastics Kft.

Családbarát, felelős foglalkoztató elismerést kapott a Simon Plastics Kft. a Székesfehérvári Család és KarrierPonttól. A díjat Berdó-Kovács Erika szakmai vezető adta át csütörtökön szűk körben Simon Péter ügyvezető igazgatónak a vállalat kőszárhegyi telephelyén.

Hazánk kormánya Nők a családban és a munkahelyen elnevezéssel 2017-ben felhívást tett közzé a költségvetési szervek és a civil szervezetek számára a nők munkaerőpiaci helyzetének és a család–munka összeegyeztethetőségének javítása céljából. A projekt keretében megvalósult Székesfehérvári Család és KarrierPont 2018. október 5-én nyitotta meg kapuját az ügyfelek előtt a Fejér Megyei Kormányhivatal épületében. Az elmúlt időszakban több mint 1500 órában nyújtottak munkaerő-piaci és mentálhigiénés tanácsadást, mentorálást, több mint 500 főt vontak be képzéseikbe, továbbá több mint 1500 főt kommunikációs és szemléletformáló tevékenységük által szólítottak meg. Céljaik között szerepel az atipikus foglalkoztatással kapcsolatos érzékenyítés is, melynek részeként Családbarát, felelős foglalkoztató díjat adományoznak. A szakmai stáb döntése alapján a díjat 2021-ben a Simon Plastics Kft. kapta.

A cég 1985-ben alakult, egyszemélyes vállalkozásként, amely azóta is 100 százalékos magyar tulajdonban lévő cégcsoport. Telephelyük Kőszárhegyen található. Magyar vállalatként az ország meghatározó műanyagipari gyártó vállalatává váltak. Az autóipari kábelkorbács csatlakozók mellett audio technikai alkatrészeket és esztétikai termékeket állítanak elő. A Simon cég küldetése, hogy hosszú távon magas minőséget biztosító, vevőközpontú, autóipari és más iparági területen, műanyag és fém alkatrészeket magas hozzáadott értékkel, elkötelezett munkatársakkal, csapatmunkával, innovatív és fenntartható, környezettudatos, biztonságos módon állítson elő.

Több mint 400 alkalmazottat foglalkoztatnak. Ami példaértékű, hogy mind az ügyintézés, a raktárkezelés, mind pedig az operátori munkálatok területén is alkalmaznak megváltozott munkaképességű munkavállalókat. Részmunkaidős, rugalmas és kötetlen munkavégzésre is lehetőséget biztosítanak. A gyesről visszatérő munkatársak esetében biztosítják a részmunkaidő lehetőségét. A szerelési területükön, a gerincet alkotó kétműszakos munkarend mellett, létrehozták a kisgyermekes édesanyák részére az egyműszakos munkarendet – hiszen tudják, milyen kihívásokkal megküzdenie a családoknak.

Forrás: feol.hu

X