Ingyenes elektronikus tananyag segíti a magyar mikro-, kis- és középvállalatok fejlesztését – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön az oktatási tananyagot bemutató online sajtótájékoztatón.
Hozzátette, a jövő záloga, hogy Magyarország nemcsak munka-, hanem tudásalapú társadalmat épít. A szak- és felnőttképzés átalakítására, a válság idején a 8 hetes ingyenes informatikai oktatásra az Újratervezés Programban, és az informatikusok képzésére azért került sor, hogy a magyar szakemberek versenyképes tudáshoz jussanak.
György László szólt arról, hogy a koronavírus-járvány még inkább felértékelte a digitális jelenlétet, az önmagukat képezni akaróknak online megoldásokat kellett keresniük, a képzőknek pedig lépést kell tartani a piaci igényekkel. A mikro-, kis és középvállalkozások fejlesztését segíti a Budapesti Értéktőzsde oktatási intézménye, Budapest Institute of Banking (BIB) tananyaga Vállalkozz okosan! elektronikus képzési modul.
Az államtitkár felidézte, hogy a tananyag szakmai tartalmának kidolgozása az ITM megbízásából már a járvány idején elkezdődött. Az ingyenesen online elérhető oktatással a cél, hogy minél több vállalkozás számára adjon a gyakorlatban is alkalmazható hasznos ismeretet.
Az államtitkár bízik abban, hogy a tananyag eléri célját, és hozzájárul a magyar munkahelyek megerősödéséhez, sikeres vállalkozások létrejöttéhez.
A sajtótájékoztatón György László szólt arról is, hogy Magyarország az EU-tagországok rangsorában azok közé tartozik, ahol a legalacsonyabb a munkanélküliség. Októberben a magyar munkanélküliségi ráta a negyedik legalacsonyabb volt az Európai Unióban. Jelenleg a tavalyi év hasonló időszakhoz képest 30 ezer fővel kevesebben, ugyanakkor a tíz évvel ezelőttihez viszonyítva 800 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon – tette hozzá.
György László szerint az idei év a magyar gazdaság ütésállóságának bizonyítéka, a túlélésről szólt, jövőre pedig az elrugaszkodás következik. A magyar kormány a március 11-i veszélyhelyzeti intézkedések óta több mint 900 milliárd forint beruházásösztönző támogatásról döntött, a források megfelelő hasznosulásához a humánfeltételeket, az emberi képességeket is fejleszteni kell, ezért fontos a kkv-k fejlesztését segítő elektronikus tananyag – jegyezte meg.
Fábián Gergely, a BIB Zrt. vezérigazgatója ismertette, hogy a Vállalkozz okosan! ekkv-tananyag 9 modulból áll, amelyből az első 5 vált ingyen elérhetővé 2020. december 10-én a www.ekkv.hu. honlapon, regisztrációt követően. A szakaszosan is elvégezhető 5 modul 40 órás tananyagot tesz ki. A képzés a legfontosabb témákat öleli fel, köztük az üzleti innovációt, a digitalizációt, a generációváltást, a humánerőforrás lehetőségeket, a kommunikációt.
A tananyag magyar nyelvű, így a határon túli magyar vállalkozásoknak is segítséget nyújt – mondta Fábián Gergely.
Forrás: https://kormany.hu/hirek/ingyenes-elektronikus-tananyag-segiti-a-magyar-vallalkozasok-fejleszteset
Legutóbbi hozzászólások