Az osztrák vagy német intézkedésekkel példálózva egyre többen kritizálják a hazai gazdaságpolitikai döntéseket, amelyek a koronavírus hatásait hivatottak tompítani. Ez különösen igaz a bértámogatásra, holott nem szabadna elfeledkezni arról, hogy mindenki csak addig nyújtózkodhat, amíg a takarója ér. Vagyis a magyar gazdaságot az utóbbi évek dinamikus bővülése ellenére nem szabad az utolérni vágyott nyugati szomszéddal vagy a GDP-szerinti európai rangsort toronymagasan vezető szövetségi köztársasággal összevetni – hangsúlyozza egy új szociális szövetkezeti modell felvetését tartalmazó írásása bevezetőjében Essősy Zsombor, a MAPI-csoport vezérigazgatója. Az alábbiakban az ő cikkét és benne a szakmai felvetését közöljük.
Ha elfogadjuk, hogy Magyarország, illetve Ausztria és Németország egyelőre más liga, reálisabb terveket szőhetünk. Míg az utóbbiak kellően erősek ahhoz, hogy akár hónapokig nagyvonalúan finanszírozzák a parkolópályára kerülő cégeket, valamint a nadrágszíjat meghúzni kényszerülő háztartásokat, addig idehaza más a helyzet, egy-egy nyugat-európai szemüvegen át vállalható manőver túl nagy lyukat ütne a költségvetés pajzsán.
Az állam vállalati és lakossági szinten is elsősorban a bevételi oldalon engedett a gyeplőn a különféle adók és járulékok részbeni vagy teljes elengedésével, illetve a hiteltartozások törlesztésének felfüggesztésével, s a jelek szerint mindez elegendő lehet addig, míg be nem indul újra a gazdaság. Más kérdés viszont, hogy ha esetleg május végén, június elején sem látunk még tisztán, akkor nem kizárt, hogy mélyen a zsebébe kell nyúlnia az államnak, közvetve pedig az adófizetőknek. Ehhez az adhat mankót, hogy addigra több friss, releváns makrogazdasági mutató birtokába kerülünk.
A KÖLTSÉGVETÉS MOZGÁSTERÉTŐL FÜGGETLENÜL AZONBAN MEGÁLLAPÍTHATÓ, HOGY A VERSENYSZFÉRA EGYÉBKÉNT IS SZÜKSÉGSZERŰ SZELEKCIÓJA A KÖVETKEZŐ HÓNAPOKBAN ÓHATATLANUL BEKÖVETKEZIK.
Nagy kérdés, hogy ha lesz hirtelen egyszerre több százezer munkanélküli, akkor mekkora hányaduk lesz képes átsorolni a veszélyhelyzetben kapituláló piaci szereplőktől azokhoz az erős, életképes vállalatokhoz, amelyek magas hozzáadott értékű termelést folytatnak, hatékonyak, innovatívak, digitálisan fejlettek. Borítékolható, hogy ha 500-600 ezer ember veszíti el az állását, akkor lesz köztük 100-200 ezer olyan, aki hiába kapná meg az integrációhoz szükséges oktatást, képzést, az elinduláshoz szükséges készségek, kompetenciák híján nem lenne képes az új környezetbe, vállalati kultúrába integrálódni. Ez viszont már egy szociális kérdés, amit a reálgazdaság helyett megint csak az államnak kell megoldania.
MEGLÁTÁSOM SZERINT OLYAN SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEK MINTÁJÁRA FELÉPÜLŐ, ÁLLAMI BERUHÁZÁSOK KÖRÉ ÉPÜLŐ FOGLALKOZTATÁSI RENDSZER JELENTHETI SZÁMUKRA A MEGOLDÁST, AMELYBEN AZ EMBEREK NEM ALANYI JOGON KAPNAK TÁMOGATÁST, HANEM A PÉNZ KÖZPONTILAG SZERVEZETT, ÉRTELMES MUNKÁÉRT JÁR, LEGYEN AZ ÚTÉPÍTÉS, BÉRLAKÁS-PROGRAM, KÓRHÁZFELÚJÍTÁS, BARNAMEZŐS REKULTIVÁCIÓ, VAGY ÉPP TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET RENDBERAKÁSA.
De egy ilyen állami-szociális foglalkoztató is csak akkor működhet jól, ha a részvétel teljesítményhez kötött, vagyis aki nem dolgozik, az kiesik a védőhálóból. A másik oldalról pedig, mivel ebben az esetben az államnak nem a profit a cél, az építési beruházások kivitelezőinek a kifizetett munkaórák alapján még meg is érné ez a fajta együttműködés. Egy biztos,
az államnak minden korábbinál szorosabban kell együtt gondolkodnia a versenyszférával, az ilyen és ehhez hasonló közös megoldásokon is múlhat a gyors kilábalás.
Essősy Zsombor, a MAPI Klub elnöke
A véleménycikk a portfolio.hu-n jelent meg.
Legutóbbi hozzászólások