Szeptemberi rendezvényünk házigazdája Klubtársunk, a Bio-Fungi Kft. volt. A cég ócsai telephelyén a legmodernebb, holland típusú, számítógép által vezérelt gombafarmok biztosítják gombafejek növekedéséhez szükséges ideális feltételeket a nap 24 órájában. Jelenleg heti 115 tonna friss termesztett gombával látják el belföldi és külföldi vevőket. Emellett gombakomposzt gyártással is foglalkoznak, heti 2400 tonna mennyiségben és exportálnak 10 országba.

Mutsy Árpád, az 1992-ben alapított cégcsoport tulajdonosa, a kezdetektől törekszik a legmodernebb technológiák és minőségbiztosítási eljárások alkalmazására a cég üzemeiben és gombaházaiban egyaránt. Erről, valamint a gombapiac jövőjéről, a mezőgazdasági és demográfiai trendekről, azok gombafogyasztásra gyakorolt hatásairól, a cég jelenlegi kihívásairól, s ezekre való megoldásként egy konkrét új projektről beszélt nekünk a házigazda nyitó előadásában.

A szót Bíró Attila, az IT-Ware Kft. képviselője vette át, aki bemutatta a Bio-Fungi Kft. legújabb fejlesztési projektjét, mely olyan mesterséges intelligencia alapú szakértői program kifejlesztésére irányul, amely a gomba és az ágyás fejlődése során rögzített paraméterek, valamint gombafejlődési modellek közötti kapcsolatok elemzése alapján képes a szedő számára kijelölni a leszedni kívánt gombát, a gomba növekedése alapján a farmer részére termés előrejelzést készíteni és emberi beavatkozás nélkül meghatározni a termesztő környezet ideális termesztési paramétereit (hőmérséklet, páratartalom, víztartalom, CO2, stb).

Az előadások után a rendezvény résztvevői személyesen is megnézhették a szóban már bemutatott gombafarmokat, sőt, a gombaszedés sajátos technikáját is kipróbálhatták, és friss csiperkegombát kóstoltak.

A gyárlátogatás után bemutatkoztak vendég előadóink is: Koósa Péter, a Detki Keksz ügyvezető igazgatója, aki a cég és termékkínálatuk bemutatása után konkrét példákkal mutatta be a keksz csomagolás során bevezetett robotizált megoldásokat. Az előadássorozatot Győr Tamás, a CIB Bank KKV üzletágának vezetője folytatta, előadásában a belső vállalati folyamatok automatizálásáról és a bankpiaci trendedről beszélt. A kerekasztal beszélgetést Mert Okumus értékesítés fejlesztési vezető előadása zárta, melyben az Universal Robots kollaboratív robotjait és felhasználási területük sokszínűségét mutatta be.

Az előadásokat egy interaktív kerekasztal beszélgetés zárta, Essősy Zsombor klubelnök moderálása mellett, vendégeink aktív részvételével.

A rendezvény végén az érdeklődők megnézhettek egy UR robotkart működés közben is, tesztelhették a kollaboratív robot egyszerű programozhatóságát.

Rendezvény képgalériája: ITT

X