Klubtagunk, az Alteo bevétele több mint harmadával nőtt, EBITDA-ja pedig több mint duplájára emelkedett az idei első félévben. A vállalat több éves, intenzív befektetési időszakot zárt 2019 első felében, amely során több mint 20 milliárd forint értékben valósított meg, illetve kezdett el befektetési és beruházási projekteket. 

A konszolidált árbevétel a tavaly év azonos időszakához képest 38%-al növekedett, elsősorban a villamosenergia és földgáz kiskereskedelmi és a Hő- és villamosenergia-termelés szegmensek bővülése, valamint a befejeződött beruházások és felvásárlások “termővé érése” miatt.

Harmadával nőtt az Alteo profitja

A konszolidált EBITDA a tavalyi év azonos időszakához képest 127%-os növekedést mutat, amelyet elsősorban az Energiatermelési (piaci) és a Kiskereskedelmi szegmensek dinamikus növekedése, valamint az ALTEO tulajdonába került Bőny térségben található 25 MW-os szélerőműpark belépése eredményezett.

Harmadával nőtt az Alteo profitja

A Nettó eredmény is jelentősen, 37%-kal nőtt. A nettó eredmény növekedésének EBITDA-tól elmaradó mértéke alapvetően a megvalósult befektetések miatt megnövekedett értékcsökkenési kiadásokra és a magasabb hitelállományhoz kapcsolódó magasabb kamatkiadásokra vezethető vissza.

Harmadával nőtt az Alteo profitja

Jól húztak a szegmensek

Hő- és villamosenergia termelés (piaci, KÁT-on kívül)
A szegmens árbevétele 33%-kal (+1.639 millió Ft) emelkedett döntően a második negyedévben a kapacitástendereken elért kimagasló eredménynek továbbá a tavaly harmadik negyedévben üzembe helyezett akkumulátoros energiatároló projekt bevételeinek és a Zugló Therm Kft 2018 áprilistól történő konszolidációjának köszönhetően.
A szegmens eredményessége jelentősen javult az előző időszakhoz képest. Az árbevétel növekedésének dinamikájától elmaradó ráfordítások pozitív hatására a szegmens 630 millió Ft-tal (+125%) magasabb EBITDA-t realizált az előző időszakhoz képest

Villamosenergia-termelés (KÁT rendszerben)
A társaság a 2018. év végén új beruházással, a monori naperőművel, 2019. június 1-től a balatonberényi naperőművel, illetve 2019. április 1-től 13 széltoronnyal bővítette időjárás-függő megújuló portfólióját, mely a júliusban átadott nagykőrösi naperőmű projekttel elérte az 50 MW-ot. A szegmens által elért EBITDA növekedése elsősorban az említett beruházások és felvásárlásokhoz köthető, melyet mérsékel három szélerőmű, illetve a gibárti vízerőmű KÁT-ból való kikerülése.

Energetikai szolgáltatások
Az Energetikai vállalkozások és szolgáltatások árbevétele 194%-kal (3 550 millió Ft) emelkedett, mely elsősorban a 2018 harmadik negyedévében megkezdett saját kivitelezésben végzett naperőmű beruházásokhoz kapcsolódik. Ezen saját kivitelezésű beruházások bevételei és ráfordításai a konszolidáció során kiszűrésre kerülnek. Az ALTEO csoport 2019 első félévében továbbra is a belső projektek kivitelezésére koncentrált, külső fél részére kisebb kivitelezéseket végzett, ugyanakkor a külső partnereknek (MOL, Borsodchem, LEGO, Siemens) végzett karbantartási szolgáltatások értékesítése jelentős bővülést ért el.

Energia-kiskereskedelem
A szegmens 2019. első féléves árbevétele erőteljesen, 45%-kal (1.464 millió Ft-tal) emelkedett 2018. előző időszakához képest. Az árbevétel növekedése nagyobb részben a villamosenergia üzletág piacszerzésének köszönhető.

Egyéb, szegmenshez nem rendelt tevékenységek
A szegmens árbevétele döntően a központ által a leányvállalatoknak nyújtott szolgáltatásokat tartalmazza, amely a konszolidált számokból kiszűrésre kerül.

Harmadával nőtt az Alteo profitja

Harmadával nőtt az Alteo profitja

Masszív beruházások

Az Alteo 2019 első félévének végéig 20 milliárd Ft-ot meghaladó befektetési/fejlesztési volument valósított meg, amely a már korábban megcélzott 10-15 milliárd Ft-os befektetési nagyságrend jelentős mértékű túlteljesítését eredményezte. A 2017-2019 közötti beruházási, befektetési ciklus kiemelt eredménye, hogy az ALTEO megújuló erőművi portfóliója hozzávetőleg 45 MW-nyi kapacitással bővült, gázmotoros portfólió terén az Alteo kizárólagos tulajdonossá vált a Zugló-Therm Kft-ben, ami a cég Szabályozási Központjának kiemelt fontosságú eleme.

Befejeződött az ALTEO első K+F+I programja, melynek teljes költsége 1,1 milliárd Ft és amelyre a társaság 500 millió Ft támogatást nyert el.

Tavaly jelentős naperőmű fejlesztési lehetőségekkel bővült a Csoport portfóliója.Ezek közül a monori 4 MW-os naperőmű 2018 végén átadásra került. Idén júniusban megkezdte termelését a balatonberényi 7MW-os naperőmű, valamint júliusban átadásra került a nagykőrösi 7 MW-os naperőmű is.

Az ALTEO 100%-os üzletrészt szerzett egy 25 MW-os szélerőmű park vonatkozásában, mely által jelentős növekedés várható a KÁT rendszerben értékesített villamosenergia terén. A szélerőműpark Bőny térségében helyezkedik el.

A Vállalkozási divízió a fenti naperőművek megvalósítása mellett befejezte a Soproni Erőmű energiahatékonyságát növelő korszerűsítést és megkezdődtek a Gibárti Vízerőmű rekonstrukciós munkáinak előkészületeit is. Továbbá egy külső partner számára két összességében 6 MW-os naperőmű parknak folyik a kivitelezése.

Az ALTEO 2019 elején elindította hulladékgazdálkodási divízióját, melyhez kapcsolódóan 2019 II. negyedévében a gyorsabb piacra lépés, valamint a hatékony együttműködési lehetőségek fejlesztésére 66,6%-os tulajdonrészt szerzett az Eco-First kft-ben, amely a birtokában lévő engedélyei és szakmai kapcsolatrendszere révén már meglévő vállalati ügyfélkörrel rendelkezik hulladékgazdálkodás, hulladék-kereskedelem és egyéb környezetvédelmi szolgáltatások terén.

Az említett, vonzónak ítélt befektetési lehetőségek kihasználása érdekében az ALTEO 2019 március végén sikeres, zártkörű tőkeemelést hajtott végre 2 milliárd Ft értékben,valamint a növekedési célokkal összhangban 2019 II. negyedévében sikeresen további 1,7 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki.

Romló technikai kép

Az Alteo árfolyama egy emelkedő háromszögben mozog február óta. Pénteken kiesett belőle, és a mai nap sem tudott vissza kapaszkodni egyelőre a gyorsjelentés hatására sem. Ez inkább negatív jel az árfolyamot tekintve. Az árfolyam hamarosan tesztelheti a 730 forintos támaszát. Tartós emelkedés a 800 forintnál húzódó ellenállás áttörése esetén lenne lehetséges.

Forrás: https://www.portfolio.hu/vallalatok/harmadaval-nott-az-alteo-profitja.336007.html?fbclid=IwAR3b9OJWGin3NaNtQEQpJikAKMz3-1nQQqZBkEV0ugX2OvGtHFXqzJDHrKA

 

X