Egy klubnak lelke van. Beleszuszogni, fújni, legyezni, hogy a lángja fellobbanjon, és figyelni rá, mint egy kandallóra, ki ne aludjon. Olykor kemény munka, de az energiája felülmúlhatatlan, mint a duruzsoló tűzhelyé a hideg téli éjszakában.
Közösségnek, kíváncsinak, büszkének, dolgosnak és találékonynak lenni! – ezekkel a gondolatokkal zárunk egy újabb, sikeres évet.
VISSZATEKINTÉS A 2016. ÉVI PROGRAMJAINKRA
Ünnepi partnertalálkozó 2016
Cégérték növelés tőkepiaci eszközökkel
Budapest, 2016. november 17.
Klubunk vendégei – Siklósi Zoltán (az Invescome Corporate Finence ügyvezető igazgatója), Király Zsolt (a Bokk Paper Kft. egykori tulajdonosa), Csontos Zoltán (a Netpincér korábbi tulajdonosa) és Varga Zoltán (a Centrál Médiacsoport Zrt. vezérigazgatója) – betekintést engedtek abba, miként jut el egy tulajdonos odáig, hogy féltve őrzött gyermekét tovább adja, milyen szempontok alapján érdemes befektetni és melyek azok a kritériumok, amelyekre ajánlatos odafigyelni.
Lelkifröccs Dr. Csernus Imrével
Noszvaj, 2016. október 20.
Csernus Imre Csendülője nem csak a nyugalom, hanem az őszinte, nyílt beszélgetések színhelyéül is szolgált a Klub soros programján. Nem elvonatkoztatva, de az üzletemberből előbújhatott az ember, ismert és talán kevésbé beismert részletekre is fény derülhetett. Az inspiratív légkör megalapozta a gondolatok áramlását, arról nem is beszélve, hogy egy feledhetetlen délutánt töltöttek együtt a résztvevők.
Makrogazdasági diagram, a fókuszban Magyarország
Budapest, 2016. október 4.
A szakmailag hozzáértő vendégek – Dr. Mihályi Péter, Dr. Palócz Éva, Dr. Pogátsa Zoltán és Bilibók Botond – makrogazdasági érdekességekkel, trendekkel érkeztek a Klubdélutánra. A várható kihívások és lehetőségek izgalmas véleményütköztetésbe torkoltak.
Újra vitorlással a magyar tengeren
Balatonfüred, 2016. szeptember 23.
A lelkesedés egy év alatt sem hagyott alább, a vitorlás sport kedvelői és a Klub iránt elkötelezettek ismét szép számmal képviseltették magukat a BDO Magyarország támogatásával és a Balatonfüredi Yacht Club (BYC) szakmai partnerségével megrendezett vízi programon.
Az izgalmakat kellemes vacsora, majd eredményhirdetés követte. Az est kuriózuma pedig az a beszélgetés volt, amikor a helyi fejlesztéseket szívén viselő polgármester, Dr. Bóka István, a riói olimpikon, Vadnai Benjámin, és az egykezes vitorlázás kiemelkedő hazai képviselője, Varga Lajos osztotta meg velünk élményeit.
Szekszárd, Bodri, kaland!
Szekszárd, 2016. június 30.
Szikrázó napsütés forrósította fel a levegőt és szívünket egyaránt a szekszárdi Bodri Pincészethez vezető út során, viszont sem a hőség, sem az utazás nem tántorította el a Klubtagságot. Hűs árnyékba húzódva a finom bor és friss szóda illatát szaporodó koccintások egészítették ki, fokozódott a jókedv, egyre erősödött a morajlás. A társaság összegyűltét követően Bodri István köszöntötte a vendégeket, és nem maradt el a birtoklátogatás, a jóízű vacsora és a finom nedűk megízlelése sem.
Minőség és élet, fókuszban az Áldomás
Lábatlan, 2016. június 9.
A Piszke Papír Rt. egykor oszlopos tagja, aki úgy építette fel a Forest-Papír Kft-t, hogy családját évekig a horgászboltjukból származó jövedelemből tartotta el, aki beállt az országimage és magyar brand mögé, – többek között a Magyar Termék Nonprofit Kft. létrehozásával, – társaival újat, Áldomást “álmodik”.
Bodrogai Ferenc (Forest Csoport, tulajdonos) szerint: “Ha vannak jó adottságú élelmiszermárkák, jó adottságú élelmiszer-termelők és ezeket össze lehet szedni egy olyan rendszerbe, ami képes magas hozzáadott értékű, korrekt, fenntartható árualapot létrehozni, azzal megtalálható a külföld egy kegyelmi pillanatban.”
Közgyűlés és modern technológiák műhelymunka
Budapest, 2016. május 19.
A Bíróság által előírt ismételt közgyűlési szavazást követően szinte mátrixélménye volt a résztvevőknek a Klub Modern technológiák címre keresztelt műhelymunkáján. Radikális, életstílusokat átmozgató technológiai újdonságokról folyt a beszélgetés. Szép feladat embernek lenni a technológia által fűtött környezetben, méghozzá oly módon, hogy hasznosan alkalmazzuk korunk lehetőségeit. A garantált megoldás helyett izgalmas betekintésre volt lehetőség a komfortzónákat feszegető valóságok színfalai mögé.
Kulisszatitkok a Masterplastnál
Sárszentmihály, 2016. április 28.
Számos érdekes kérdés és néhány ösztönző kritikai felvetés tette izgalmassá a Magyarok a Piacon Klub konzultációját. A felkért megszólalók, Ducsai-Oláh Zsanett (MNKH Zrt., vezérigazgató) és Szőcs Gábor (EXIM, igazgató), felvezetőjéből betekintést nyerhettek a résztvevők a Magyar Nemzeti Kereskedőház megváltozott üzletstratégiai irányaiba, valamint az EXIM bővülő szolgáltatási szortimentjébe. A beszélgetés gyakorlati motivátorai az export területen jártas házigazda Masterplast Nyrt. alapító tulajdonosai, Ács Balázs és Tibor Dávid, valamint a cég fejlesztési igazgatója, Jancsó Illés voltak.
Konzultáció Lepsényi István államtitkár úrral
Budapest, 2016. április 14.
A kérdésekkel és kíváncsisággal telített konzultáció vendége Lepsényi István államtitkár úr, a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztésért és -Szabályozásért Felelős államtitkára volt. A versenyszférából érkező döntéshozó szakmaiságról és céltudatosságról számot adó válaszokat adott. A konklúzió: paradigmaváltásra van szükség!
Közgyűlés és gazdasági konzultáció
Budapest, 2016. március 10.
Bod Péter Ákos és Bilibók Botond gondolatai által vezérelve mérlegre kerültek a gazdasági kilátások a Klub soros közgyűlését követően. Az elgondolkodtató felütés után a nyitott gondolkodás és kockázatvállalási képesség került előtérbe. Nincs mit tenni, előre és kész!
Párbeszéd motivációról, eredményekről, stresszhelyzetekről
Budapest, 2016. február 11.
A délután szakmai vezetője Dr. Lénárt Ágota sportpszichológus nem sokáig teketóriázott, előásta a résztvevőket leginkább foglalkoztató gondolatokat. Mitől lesz a tulajdonos jó gazda? Ki lehet-e törni a vezetői magánynak hívott csapdából, és ha igen, miképpen? Hogyan tartható fenn saját és kollégáink motivációja? Mennyi befolyása van az egyes személyeknek a cég életére? Hogyan növelhető a vállalat iránti lojalitás? Mit lehet tenni a stresszhelyzetek ellen és a hatékonyság növelése érdekében? Hogyan változtassunk a szervezet növekedésével a vállalkozáson?
Legutóbbi hozzászólások