Szemelvények a március 10-i konzultációból

A Klub soros közgyűlését követően mérlegre kerültek a gazdasági kilátások. Bod Péter Ákost és Bilibók Botondot hallgatva, személy szerint Nógrádi György közelmúltbeli előadásának benyomásaitól sem szabadulva az életben maradás gondolatai kezdtek sarokba szorítani az első harminc percben hallottak alapján. Az elgondolkodtató felütés után azonban a nyitott gondolkodás és kockázatvállalási képesség került előtérbe. Nincs mit tenni, előre és kész!

Nehéz lenne a tudással, tájékozottsággal és intuíciókkal átitatott két órát néhány sorban visszaadni, így a teljesség vállalása nélkül inkább betekintést nyitok a konzultációba.

Március 10-i gazdasági konzultáció a Magyarok a Piacon Klubnál

Március 10-i gazdasági konzultáció a Magyarok a Piacon Klubnál

Az országok, köztük hazánk gazdasági helyzetét megannyi minőségi szakértő intézmény vizsgálja, emellett rendszeres jelentéseket kapunk itthoni forrásokból is. De valójában, van-e megoldás a felzárkózásra, milyen megoldási utak nyílnak, ha nyílnak előttünk?

Bod Péter Ákos (BCE, egyetemi tanár, közgazdász) szerint egyértelműen beszélhetünk hosszú távról, csak az oda vezető utat nem látjuk még.
“A belső folyamatokra nehéz megtalálni a megoldást, Magyarország 10 éve elakadt a felzárkózásban, és ha gyorsabb lenne se sokat változtatna a helyzeten.”
A Tanár úr szavaiból ítélve, minden csak megítélés kérdése. Nézzük csak Szlovákia esetét, a szlovák sikersztorit. Feltesszük a kérdést, a szlovákok valóban sikeresnek látják magukat? … (Nem.)
“Irdatlan vonzást gyakorol, amikor a társadalom a szomszédjához méri magát, akinél kétszer-háromszor nagyobb volt a növekedés, ami pedig már nem leírható. Ez a különbség lényegtelen az emberi élet viszonylatában.  Ha egy 20 éves embert nézünk, és feltételezzük, hogy  32, vagy 120 év alatt behozható lenne a gazdasági lemaradás, sem reális azt feltételezni, hogy az egyén ki tudja várni a folyamat végét. Nyilván érdekes a tendencia egy gazdaságtörténésznek (…).”

Bod Péter Ákos: “(…) az biztos, hogy gyorsan kell vitorlát állítani, gyorsan kell gondolkozni és olyan pozíciót kell felvenni, amivel az ember előre tud menni, alkalmazkodni tud a piachoz.”

Bilibók Botond (Concorde Alapkezelő Zrt., vezérigazgató) a hosszútávú trendek mellett foglalt állást. Elmondása szerint nem valószínű, hogy az 1 főre jutó GDP-t megduplázzuk és utolérjük Ausztriát, ugyanúgy, ahogy a románok sem fognak beérni minket. “Körülbelül úgy néz ki, hogy nálunk az 1 főre jutó GDP fele az osztrákokénak, és a románoké fele a miénknek. Egy dologra van esély, hogy a kis, mikrokörnyezetünket megpróbáljuk versenyképessé tenni a nemzetközi piacon.

Március 10-i gazdasági konzultáció a Magyarok a Piacon Klubnál

Március 10-i gazdasági konzultáció a Magyarok a Piacon Klubnál

Az átlagember konklúziója: rengeteg kockázat, megannyi kérdés és még több kétkedés…

A vállalkozói attitűd: kockáztatás, bátorság, erő, nyitottság, kapcsolat, közösség, egyéniség…

Summa summarum, előre és kész!

 

X