A Magyar Innovációs Alapítvány 24. alkalommal hirdeti meg a Magyar Innováció Nagydíj Pályázatot. Az év legjelentősebb innovációs teljesítményét elismerő Magyar Innovációs Nagydíj mellett a kiemelkedő innovációs teljesítményeket további, összesen öt kategóriában díjazzák, úgymint: Ipari, Agrár, Környezetvédelmi Innovációs Díj, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Innovációs Díjai. A legeredményesebb, 2013. január 1. után alapított  startup vállalkozás pedig a Magyar Innovációs Szövetség Startup Innovációs Díját nyeri el. A díjak ünnepélyes átadására 2016. március végén kerül sor az Országházban.

A pályázaton, közvetlen jelentkezés vagy javaslat alapján, azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások vehetnek részt, amelyek a 2015. évben kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel (új termékek, új eljárások, új szolgáltatások értékesítése) jelentős üzleti hasznot értek el. Az innováció kiindulási alapja kutatás-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, technológia-transzfer stb. lehet.

A bírálóbizottság a Magyar Innovációs Alapítvány Kuratóriuma által felkért tudósokból, gazdasági szakemberekből áll, elnöke professzor Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke. Az elbírálás során a bírálóbizottság a 2015-ben elért többleteredmény/többletárbevétel, ill. egyéb műszaki, gazdasági előnyök mellett, az innováció eredetiségét, újszerűségét, társadalmi hasznosságát, valamint a pályázat kidolgozottságának színvonalát is értékeli.

A bírálóbizottság által meghozott döntés végleges, fellebbezésnek helye nincs. Korábbi Innovációs Nagydíj pályázatokon díjazott innovációval újból pályázni nem lehet.

A nevezéshez szükséges dokumentumok:

  1. 1 oldalas összefoglaló, amelynek mintája a www.innovacio.hu nagydíj oldalról tölthető le,
  2. Részletes leírás a megvalósításról, az elért piaci, illetve gazdasági eredményről (többleteredmény, többlet éves árbevétel, piaci részesedés növekedése stb.), maximum 10 A/4-es oldalon,
  3. Referenciák igazolása (szakvélemény, vevők véleménye, fotó, videofilm, szakcikk stb.),
  4. Nyilatkozat a közölt adatok, információk, valamint a szellemi tulajdonvédelmi jogok hitelességéről.

Beadási határidő: 2016. február 17. 16 óra

A pályázatokat pdf, az egyoldalas összefoglalót doc formátumban kell eljuttatni adathordozón vagy e-mailben, a Magyar Innovációs Alapítvány titkárságára: 1036 Budapest, Lajos u. 103. I. em., innovacio@innovacio.hu.

Bővebb információ: www.innovacio.hu

X