Kis Ernő, a Metalconstruct Zrt. vezérigazgatója nagy gondossággal vezette be a KLUBtársakat a cég életébe, őszintén beszélt a termékeikről, a rendszereikről, ahogy a kulisszák mögé is bevezette a résztvevőket.

A szerteágazó termékpalettával rendelkező nagy múltú cég ideális helyszínnek bizonyult a Magyarok a Piacon Klub controlling témájú tudásmegosztó rendezvényéhez. A délután szakmai vendége a 25 éve controllinggal foglalkozó Radó István, az IFUA Horváth & Partners ügyvezető igazgatója volt.

A szaktekintély felvezetőjében hangsúlyozta a vállalati hatékonyságot segítő controlling jelentőségét, valamint az ehhez szükséges transzparencia szempontokat, azaz:

  • a likviditás transzparenciáját,
  • a jövedelmezőség transzparenciáját,
  • a piac folyamatos mérésének, valamint a sikertényezőknek a transzparenciáját,
  • a hatékonyság és a láthatósági kritériumok transzparenciáját,
  • a HR mutatók transzparenciáját, valamint
  • az innováció transzparensségét.

Elmondása szerint a controlling területén is érezhető a hihetetlen mértékű technológiai fejlődés, hiszen egyre inkább az önkiszolgáló üzleti modellek irányába megy a szakma.

A délután – résztvevők szempontjából – szerencsés párosítása, hogy a házigazda Kis Ernő bő három évtizedes pályafutása részint egybeesik a controlling szakma magyarországi kibontakozásával. Ernő néhány évtizede egy 22.000 fős vállalat gyárigazgatójaként ismerkedett meg a területtel, ahogy az évek alatt termelési és logisztikai cégek vezetőjeként csiszolta a tudását, nem kevésbé megvalósítási képességét ezen a területen. Elmondása szerint a kerék forog, az üzlet halad cash flow szemlélet mindaddig működik, amíg a mérleg nyelve pozitívba fordul. Véleménye szerint controlling nélkül céget vezetni olyan, mint lefestett szélvédővel felautózni Kecskemétről Budapestre.

A controlling alapvetésekben könnyű megtalálni a közös logikát, ugyanakkor ezen felül megjelennek az iparági különbözőségek. Ez derült ki a felvezetőből kibontakozó klubtársi beszélgetésből is. A résztvevők közül volt olyan, aki úgy vélte, vannak olyan szofisztikált, személyre szabott szolgáltatások, ahol az emberi tényező szerepe miatt nehezen meghatározható az ellenőrzési sablon. Vannak, akik erős teljesítményalapú bérezéssel oldják meg az így kialakult helyzetet. Termelési ágazattól és cégmérettől függően további különbségekre találtunk az estébe nyúló programon azzal a konklúzióval, hogy folyamatos odafigyeléssel, ésszerű eredményorientáltsággal javítható a cég működése.

X