A MIK Magyar Innovációs Klasztermenedzsment Kft., a Zöld Áramlat Klaszter menedzsmentszervezeteként eredményes pályázatot nyújtott be a Nemzetközi Visegrádi Alaphoz. A tavaly beadott, „Effectiveness of energy clusters in the Visegrad Region” című projektet a szakmai zsűri támogatásra alkalmasnak ítélte. A magyar vezető partner mellett a konzorcium további tagjai a cseh Biogáz Klaszter, a lengyel Bioenergy for the Region Klaszter és a szlovák HIC Slovakia s.r.o.

A Visegrádi Alapot (IVF) 2000-ben alapították azzal a céllal, hogy támogassa a tagországok civil kezdeményezéseit és a hallgatói mobilitást. Az Alap fő célja, hogy elősegítse a V4 országok közötti szorosabb együttműködést a kultúra és versenyképesség fejlesztésének terén.

A Zöld Áramlat Klaszter a nemzetközi kapcsolatok felvirágoztatásán túl célul tűzte ki a Visegrádi országokban, energetikai területen működő klaszterek működésének feltérképezését és összehasonlítását.

Andorka Miklós, klasztermenedzser elmondása szerint, a jövőben is azon lesznek, hogy további nemzetközi pályázati lehetőségekkel segítsék a klasztertagok munkáját.

A projekt záró rendezvényét, a konzorciumi partnerek, valamint iparági és szakpolitikai szereplők részvételével, júniusban rendezik meg Budapesten.

X