A Magyarok a Piacon Klub 2014. március 20-ai, – a Búsuló Juhász Étteremben – megrendezésre került klubdélutánjának meghívott előadói a Personal Brand Institute szakértő képviselői voltak, név szerint: Dr. Tóth Tamás, Gecser Ottó, valamint Györffy Kinga.

A beszélgetés a „HOGYAN TUDUNK VEZETŐKÉNT KIEMELKEDNI ÉS NYOMOT HAGYNI?”, valamint a „HOGYAN TUDJUK ELŐADÁSUNK HALLGATÓI SIKERESSÉGÉT NÖVELNI?” kérdések köré csoportosult.

A tapasztalatok szerint napjaink vezetői óvakodnak a történetmeséléstől. A klubdélután alkalmával a résztvevők ízelítőt kaphattak a jól „elmesélt” történetről, valamint arról, miként válhat mondanivalójuk még inkább hathatóssá a „hétköznapi pszichológia”, valamint a tárgyalástechnika célzott fortélyainak köszönhetően.

X