“Kedves Klubtársam!

A piacgazdaságban kiemelt jelentősége van a vállalkozások megítélésének, értékelésének, működésük állandó kontrolljának. A saját vállalkozásra vonatkozóan a számviteli törvény a beszámoló készítési kötelezettség bevezetésével eleve kötelezően előírja az üzleti események egyfajta értékelését, amelyet egyébként még számos gazdasági esemény is szükségessé tehet. – A szabályoktól eltekintve örömmel tettünk eleget ezen kötelességünknek! A mögöttünk álló év, egy újabb sikeres esztendőt jelent vállalatunk történelmében. Az Alpha-Vet Kft. 2012-ben is eredményes évet zárt.
Üzemi szinten 22 százalékkal, azaz 132 millió forinttal sikerült növelje eredményét az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft.-nek. Vállalatunk tavalyi évi mérlegfőösszege 8,2 milliárd forint, saját tőkéje pedig 3,6 milliárd forint volt. 720 millió forint üzemi eredményt és 595 millió forint szokásos vállalkozói eredményt ért el. Ami még ennél is fontosabb sikerült minden munkahelyet megtartsunk!
Bábolnai állatgyógyszergyárunk felújítása, bővítése mellett új termékek fejlesztésébe is belekezdtünk azért, hogy a magyar állattenyésztők eredményes gazdálkodását még a világpiacon is versenyképes állatgyógyászati termékekkel tudjuk segíteni. A beruházás mértéke meghaladta a 2 milliárd forintot. A teljes sikerközlemény – mely az MTI – OTS csatornájában jelent meg –  ide kattintva elolvasható.

Bízom abban, hogy az Ön, illetve a Te vállalkozásod is hasonlóan eredményes évet zárt. Örömmel olvasnék minden klubtársam eredményeiről, sikereiről!

Üdvözlettel:

X