A Magyarok a Piacon Klub kezdeményezésére létrejött gazdaságfejlesztési kerekasztal célja megszólítani azokat a gazdasági szereplőket, akik tevékenységükkel, jelenlegi és tervezett fejlesztéseikkel hatással lehetnek a megye gazdaságára, és akikre partnerként tekinthetnek a közigazgatás képviselői, a területfejlesztésben érintett intézmények, szervezetek.

Szolnoki helyszínnel érkezett 8. állomásához a Magyarok a Piacon Klub fejlesztéspolitikai témakörű fórumsorozata. A korábbiakban megszokottakhoz hasonlóan a rendezvényen egyaránt szerepeltették magukat a köz, a civil, illetve a magászféra szereplői. Az előadói pulpituson a válaszadók között tűnt fel Borbás Zsolt, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke, Buzás Sándor, az NTH Gadaságpolitikai Elemző és Tervező Főosztályának  főosztályvezetője, Parizán Anna, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztési referense, valamint Lakatos István, a megyei önkormányzat Térségfejlesztési és Külügyi Irodájának vezetője.

A megye szakembere határozottan felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy a 2014-2020 közötti időszakban a fókusz egyértelműen a növekedésen lesz, azonban az eddig megszokott, főleg pályázati forrásokból történő finanszírozási trendben elmozdulás tapasztalható. Egyre nagyob teret nyernhetnek a hazai források, valamint egy egyéb finanszírozási lehetőségek (pl. vállalkozói hitellek, kockázati tőke). A változó gazdasági tényezők okozta nehézségek ellenére Lakatos úr hangsúlyozta, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye adottságainak köszönhetően szerencsés helyzetben van, amit erősít az is, hogy az önkormányzat a központi szervekkel együtt keresi az optimális megoldást a következő időszakra.

X