A Magyarok a Piacon Klub kezdeményezésére létrejött gazdaságfejlesztési kerekasztal célja megszólítani azokat a gazdasági szereplőket, akik tevékenységükkel, jelenlegi és tervezett fejlesztéseikkel hatással lehetnek a megye gazdaságára, és akikre partnerként tekinthetnek a közigazgatás képviselői, a területfejlesztésben érintett intézmények, szervezetek.

A Klub fórumsorozatának ötödik, kecskeméti állomásán a megyét személyesen Bányai Gábor elnök úr és Dr. Kecskés László, az önkormányzat Területfejlesztési Irodájának vezetője, a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatalt pedig Dr. Petrás Ferenc tervező-elemző képviselte.

A fórumon részt vevő megyei vállalkozók – köztük példa értékkel az Univer, a Fornetti, a T.E.T.T., a Merkbau képviselői – az időt nem sajnálva fejtették ki álláspontjukat a megyét érintő fejlesztéspolitikai kérdésekben.

A jelenlévők között többen éreztették azon véleményüket, mely szerint a megye földrajzi osztottságának köszönhetően vannak olyan területek (pl. Baja, Kalocsa és térsége), ahol szembe kell nézni a gazdaságilag fejlettebb térségek befolyásoló, akár munkaerő elszívó hatásával. A fórumon szó esett a képzési rendszer, az energiagazdálkodás témaköréről, és nem utolsó sorban a pályázati rendszer csiszolandó területeiről.

A rendezvényen a kritikák mellett számos javaslat is felmerült, melyet Bányai Gábor elnök úr a párbeszéd folytatásának alapjaként értékelt.

X