Tisztelt Klubtagok!

Ezúton tájékoztatom Önöket a Magyarok a Piacon Klub tegnap megtartott, első VIP-estjéről.

Az exkluzív klubrendezvény meghívott vendége Heim Péter (közgazdász, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke) volt. A Hotel InterContinental Panoráma termében megjelentek aktív részvételét bizonyítja, hogy rövid időn belül igen élénk eszmecsere alakult ki az előadóval, s az időnként provokatív kérdésekkel is tarkított vita végül jóval hosszabbra sikerült az eredetileg tervezettnél.

Heim Péter a makrogazdasági környezet és a magyar gazdaságfejlesztés aktuális kérdéseinek elemzését követően az ország jövőbeli kilátásairól, valamint a létező és várható befektetési lehetőségekről is kifejtette véleményét. Az esemény zárógondolataként – este 9 óra után –, a szakember ismételten egyértelművé tette a magyar vállalkozások kiemelten fontos szerepét az elkövetkező évek gazdaságfejlesztési feladatainak megvalósításában.

A rendezvény sikere alapján elmondható, hogy a kezdeményezés valóban hagyományteremtő volt, s a jövőben érdemes rendszeressé tenni a VIP-esteket. A következő esemény előreláthatólag november hónapban kerül megrendezésre, a meghívott vendég személyéről rövidesen tájékoztatjuk Önöket.

Az eddig kapott, egyértelműen pozitív visszajelzések alapján elmondható, hogy a tegnap megjelent Klubtagok jól érezték magukat, hasznos információkkal gazdagodtak és a jövőben is örömmel vesznek majd részt rendezvényeinken.

Visszajelzés a Klub októberi VIP estje után: „Nekem személy szerint annyiból segített, hogy ilyenkor még biztosabb vagyok abban, hogy érdemes csinálni. Előre menni. Befektetni. Most éppen egy zöldmezős beruházásban gyárat építek. A legjobb gondolat az volt, hogy érdemes a saját cégünkbe befektetni.”Bernáth Ágota – Bervina Hajtástechnikai Kft.

X