“5500 milliárd forintnyi uniós forrás még nincs kifizetve, ami a hazai GDP közel 23 százaléka. Három és fél évünk van még arra, hogy ehhez a pénzhez hozzáférjünk. A jelenlegi pályáztatási és kifizetési kondíciók mellett évente 1000 milliárdot tud kifizetni az NFÜ, vagyis ugyancsak intenzív munkára van szükség ahhoz, hogy 2013 végéig Magyarország lehívja a számára biztosított össze uniós forrást – nyilatkozta a Heti Válasz Online-nak Essősy Zsombor.

A MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója – aki egyben a Magyarok a Piacon Klub elnöke – szerint az államigazgatás és a projektek gazdái egyaránt felelősek azért, hogy a kifizetési ciklus hátralévő idejében Magyarország maradéktalanul le tudja hívni a rendelkezésre álló uniós forrásokat. Essősy Zsombor rendkívül jelentős lépésnek tartja, hogy létrejött a Lázár János államtitkárból, a fejlesztési miniszterből és a kormányfőből álló, az uniós források felhasználást felügyelő „szupercsapat”, mert így lényegesen gyorsabban megszülethetnek az idáig a bonyolult bürokratikus csatornák miatt késlekedő döntések. 2500 milliárd forintnyi uniós forrás még nincs lekötve, erre még másfél év áll rendelkezésünkre, s ezt a munkát kell a lehető leghatékonyabban irányítania ennek a csapatnak.

A MAPI vezérigazgatója szerint az uniós forrásokra pályázó önkormányzatok számára elegendő lehet az 50 milliárdos önerő alap, amivel közel 1000 milliárdos forrást lehet majd megmozgatni. A KKV-k számára csak a jelenlegi banki hitelezési gyakorlat megváltozása hozhat eredményt – nyilatkozta Essősy Zsombor.”

A Heti Válasz teljes cikkét itt olvashatják.

X