Szabó Antal lassacskán, lépésről lépésre építette fel az ország meghatározó festékgyártó vállalatát. A cég tagja a Magyarok a Piacon Klubnak.

A Poli-Farbe története egy regénybe illő fejezettel kezdődik. Nem sokkal azután, hogy 1989-ben sor került a páneurópai piknikre, Szabó Antal a bócsai TSZ dobozüzem vezetője elhatározta, hogy nyitni fog egy saját autókereskedést. Az élet azonban más utat szánt neki. Erre azután ébredt rá, hogy egy barátja kérésére együtt felkeresték Waldkraiburgot, egy német kisvárost nem messze az osztrák határtól. Szabó Antal itt ismerkedett össze azzal a bajor üzletemberrel, aki új irányt adott az életének. A sorsfordító beszélgetésre egy kolostor étkezőjében került sor. Miután szó szót követett és legurítottak pár sört az idegen férfi közölte: mivel átengedtük a kelet-németeket a határon segíteni akar egy magyar vállalkozónak. Az autókereskedés elindításáról rögtön le is beszélte. Helyette arra biztatta, alapítson festékgyárat.

Hogy a megfelelő szakmai alapjai is meglegyenek a cég elindításához, Szabó Antal egy vállalkozóképzőbe is beiratkozott. A cég lassan lépésről lépésre fejlődött: eleinte komoly kihívást jelentett, hogy rossz volt a receptúra, ami alapján elkezdtek dolgozni, ráadásul a megfelelő termékek gyártásához jó szakembereket kellett találni. De miután az akadályokat legyűrték, a kapacitásuk is elkezdett növekedni. Az első években 20 tonnát, az ezredforduló idején viszont már valamivel több mint 1000 tonna festéket gyártottak.Tavaly pedig ez a mutató már elérte a 46 ezer tonnát (ez a hazai kereslet közel felét teszi ki).

A társaságot még a válság sem rázta meg. Ennek több oka is van. Egyrészt a nehézségek miatt a régióból távozott egy nagy multinacionális szereplő, amelynek néhol a helyére tudtak lépni. Másrészt egy sajátos társadalomszociológiai faktor is segített az értékesítésben. Azok a tömegek, akik munkanélkül maradtak, nem akartak tétlenül otthon ülni. A házak komplett megújítására nem volt keretük, de a felújításokkal letudták kötni az energiájukat: emiatt a festékek a válság éveiben is egészen jól fogytak. Ráadásul nekik már volt egy olyan termékük Poli-Farbe Platinum néven, amellyel az átlagemberek is tudtak magas minőségben dolgozni. Ezt pont azért fejlesztették ki még 2005 táján, mert az információs hálózatuk révén értesültek róla, hogy itthon a többség maga szereti intézni a festést.

Bár a bócsai vállalatnál ma már közel 250 fő dolgozik, ráadásul a Poli-Farbe számít Magyarországon az első számú festékfejlesztő központnak, a cégnél a családias légkört a mai napig megőrizték. A magyar szakemberhiány persze őket is érinti, de pont a jó munkalégkörnek hála a fluktuáció viszonylag alacsony 7 százalékos szinten mozog.

A jövőben főleg az ismertség fokozásán és a brand erősítésén szeretnének dolgozni. Mivel a belföldi piac gyorsan nő egyelőre főleg a magyarországi értékesítésre koncentrálnak, de az export aránya a teljes forgalomban így is megközelíti a 10 százalékot.

A Poli-Farbe a Magyarok a Piacon Klubnak is tagja. A szervezet elsődleges célja a hazai termékek versenyhátrányát megszüntető, vállalkozóbarát jogszabályi környezet létrehozásának elősegítése, valamint a patrióta gazdaságpolitika és a minőségi magyar áruk és szolgáltatások népszerűsítésének támogatása. Szabó Antal elmondása szerint a Klubon keresztül rengeteg olyan céget ismerhettek meg, amely hasonló gondokkal küzd, mint ők. Emiatt ha problémamegoldásról van szó, nekik ez a szervezet nagy segítséget jelent.

Forrás: www.novekedes.hu

X