Magyarországon az állati gyógyszerek gyártásában és forgalmazásában is piacvezető székesfehérvári cég a sikerét részben a több lábon állásnak köszönheti. A kínálatukban mintegy 40 ezer termék szerepel. A cég 2011 óta tagja a Magyarok a Piacon Klubnak.

Az Alpha-Vet sikertörténete még 1992-ben kezdődött el, amikor Móré Attila megpályázta az Állatorvostudományi Egyetem Gyakorló Klinikája Kft. vezetését. A céghez Magyarország legnagyobb alapterületű állatkórháza tartozott, viszont az intézményben uralkodó állapotok ebben az időben még borzasztóak voltak. Az épületszerkezet korszerűtlen volt, nem volt rendes fűtés, a hidegben az olajos injekciókat nem is lehetett volna használni, ha nem rakják őket felmelegített vízbe.

A Kft. nagy szerencséje volt, hogy a ’90-es évek elején megnyílt előttük egy új üzleti lehetőség: a megváltozott szabályozás szerint ugyanis az állatorvosok már állatgyógyszer kereskedelemmel is foglalkozhattak. A bővülés innentől fogva gyakorlatilag folyamatos volt. Viszonteladóként először a Fehér megyei mezőgazdasági termelőket és orvosokat látták el a termékeikkel, majd szépen lassan egy országos hálózatot is kiépítettek. Az ezredforduló idején már nagy multinacionális cégek kizárólagos disztribúciós partnereivé léptek elő. Végül a profitot 2010 táján elkezdték kutatás-fejlesztésbe forgatni és kialakítottak egy K+F igazgatóságot. A szakembereik azóta több originális és generikus gyógyszert is kifejlesztettek, amelyek a forgalmazási engedélyt már 17 EU-s országban is megkapták.

Ma már Bábolnán saját gyógyszergyártó üzemük is van. A telepre jellemző, hogy a gépek az első nagy fejlesztés után képesek voltak egyetlen hónap alatt legyártani akkora gyógypremix mennyiséget, amely elég a teljes magyar állatgyógyszer igény kielégítésére. A kapacitásuk azért ilyen nagy, mert a korszerű technológiát Amerikából rendelték. Ott pedig magyar szemmel a legkisebb gépek is túlméretezettek. Viszont az óriási kapacitás lehetőséget ad a külföldi terjeszkedésre, ami már csak azért is fontos, mert itthon már nem igen tudnak hova növekedni.

Jelenleg a kivitelből évi 600 millió forintos forgalmuk van, ami ugyan eltörpül a 16 milliárd forintos teljes bevétel mellett, viszont ez a mutató roppant dinamikusan növekszik.

Az Európai Unió mellett Ázsiában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában is szeretnének terjeszkedni. Bár vannak nehézségek –hisz az öreg kontinensen kívül ahány ország annyiféle engedélyeztetési eljárás létezik – épp a kivitelnek hála a következő években akár meg is többszörözhetik az export forgalmukat.

Amikor a tulajdonost a sikereik titkáról faggattuk azt mondta: komoly fegyvertény a cég kezében, hogy országosan 33 üzletük van így roppant gyorsan ki tudják szolgálni az igényeket.

Ráadásul több lábon állnak: olyannyira, hogy a vásárlóik száma eléri a 70 ezret, ráadásul mintegy 40 ezer különféle termékük van. Ha például egy kisállattartó vagy egy állattenyésztő betér hozzájuk, akkor gyakorlatilag bármit meg tud venni, ami az állattartáshoz kapcsolódik: gumicsizmától a gyógyszerig, a nyalósón át a bolhairtóig.

Az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. 2011 óta tagja a Magyarok a Piacon Klubnak. Móré Attila, aki jelenleg a szervezet elnök-helyettese azt mondja: a kiemelkedően teljesítő magyar vállalkozók összefogásával létrejött közösség már csak azért is fontos, mert amellett hogy erősíti az összefogást a hazai termékek gyártói között, az érdekérvényesítés területén sokat tud segíteni a kkv-knak. Mindebben ráadásul a kormány is partner.

A szervezet megteremtette a közvetlen dialógus lehetőségét a vállalkozásfejlesztésben érintett szervezetek, intézmények és a „vállalkozói középréteg” között. Emellett képzésre, fejlesztésekre ösztönzik a kkv-kat, ami azért is fontos, mert ezek nélkül ma már nem is lehet fennmaradni.

Forrás: www.novekedes.hu

X