Generációs klub, egyről a kettőre címmel rendeztünk klubtalálkozót április végén. A már-már húsba vágó téma egyaránt vonzotta az alapító és az utódgenerációkat, így szép számban gyűltek össze a különböző korosztályok képviselői.
A klubprogramnak a generációváltás kérdéskörében élenjáró Borsodi Műhely Kft. tulajdonos-ügyvezetői, Horváthné Borsodi Mónika és ifj. Borsodi László adtak otthont. A találkozó első elemeként betekinthettünk a házigazda Borsodi Műhely kulisszái mögé, ahol hamar kiderült, a fémmegmunkáló cég számos különleges és egyedi igényű terméket állít elő, ugyanakkor a vezetőknek mai napig fontosak a tradíciók és büszkén emlékeznek a kezdetekre.
A délután további részében két csoportra – alapítókra és utódokra – oszlott a társaság.
A cégalapítók csoportjában id. Borsodi László, a Borsodi Műhely Kft. alapítója és tulajdonosa, Prohászka Ottó, a TUTTI Élelmiszeripari Kft. alapítója és tulajdonosa, valamint Dr. Losó József, a MIRELITE MIRSA Zrt. tulajdonosa motiválták a csoportot személyes történeteikkel, meglátásaikkal. A beszélgetés mederben tartásában Dr. Budai Judit (Szecskay Ügyvédi Iroda, vezető partner) volt a segítségünkre.
A tapasztalatmegosztás interaktív, már-már hagyományosnak nevezhető klubos változatától kissé eltérő, de nem kevésbé érdekes módszert választott az utódok csoportja Boross Dávid (az FBN-H társelnöke, illetve az Oázis Kertészeti Kft. ügyvezetője), valamint Dr. Ránky Anna (a vállalati generációváltás témakörére szakosodott ügyvédnő a KLART Legal Ügyvédi Társulás képviseletében) vezetésével. A csoport segítői workshop jelleggel további kisebb egységekre osztották a jelenlévőket annak érdekében, hogy különböző témakörökön keresztül járják körbe az utódlás témakörét. Habár a kérdés összetett, és a különböző korú és élethelyzetben lévő utódok helyzete tovább árnyalja a képet, arra hamar fény derült, érdemes őszintén megosztani a családfővel a jövőbeli terveket (amelyek természetesen időközben még akár változhatnak is).
Néhány óra nem lehet elég egy életmű átadásának előkészítésére, azonban a kiscsoportos foglalkozást követően a konklúziók egymás előtti feltárása jó apropóvá válhatott a hazafelé útra tartogatott beszélgetéshez, legalább is a helyszíni reakciók alapján úgy tűnt, a nyitottság, megoldáskeresés mindkét fél oldaláról megvan.