Április nyitányaként a tőzsdei finanszírozási lehetőségek kerültek Magyarok a Piacon Klub találkozónk fókuszába. Ugyan Magyarországon még gyerekcipőben járnak a tőzsdei megoldások, mint alternatív vállalatfejlesztési lehetőségek, azonban érezhető egyfajta egészséges, már-már fokozódó kíváncsiság az eredményes vállalatvezetők irányából.

A találkozó elején hamar kiderült, különböző motivációból és érintettséggel csatlakoztak partnereink a rendezvényhez. Előfordult olyan, aki megfelelő információk hiányában nyitottsággal és kíváncsisággal jött, hogy többet tudhasson meg a tőzsdei működésről és követelményekről, volt, aki szkepticizmussal tekintett erre az alternatívára, és olyan is bőven akadt, aki kérdések sorával érkezett a tisztánlátás érdekében.

Mindenekelőtt Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde Zrt. elnök-vezérigazgatója segített orientálni társaságunkat a BÉT nyújtotta szolgáltatások összegzésével. A felvezetőből kiderült, miszerint az Elnök- Vezérigazgató és csapata újabb és újabb lehetőségek megteremtésével törekszik érthetőbbé és elérhetőbbé tenni a hazai vállalkozói szektor számára a tőzsdei létet. Elég, ha a következőket említjük, azaz az

ELITE programot

A Budapesti Értéktőzsde 2016 őszén együttműködési megállapodást kötött a London Stock Exchange Group leányvállalataként működő ELITE S.p.A-val. A 2012-ben útjára indult program ma már számos országban jelen van és több mint 700 cég csatlakozott hozzá.

A színvonalas nemzetközi vállalatfejlesztési képzés jóval több, mint oktatási program. A csatlakozó vállalatoknak és vezetőiknek kapcsolatépítési lehetőségük is nyílik hasonló méretű és tevékenységű európai nagyvállalatokkal, befektetőkkel, kereskedelmi bankok képviselőivel és tőzsdei szakemberekkel való találkozásra.

Bővebben >>> 

vagy az

XTEND piacot

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2017-ben induló piaca, az Xtend a közepes méretű vállalkozások növekedési terveit támogatja. Az Xtend egy önálló platform a középvállalatok számára, melynek lényege, hogy a vállalatok könnyített feltételek mellett léphetnek nyilvános tőkepiacra úgy, hogy annak minden előnyét élvezik. 

Bővebben >>>

A kérdések feltárásában egyaránt segítséget jelentettek a kerekasztal-beszélgetés Végh Richárdon túl felkért résztvevőinek megszólalásai. Név szerint:

a Masterplast Group alapító tulajdonosainak (egyben a program házigazdáinak), Ács Balázsnak és Tibor Dávidnak, mint egy tőzsdére vitt cég képviselőinek gyakorlati tapasztalatai a tőzsdére lépés előnyeiről és kihívásairól,

Csoma András kiegészítései (jelenleg a CNC Rapid Kft. ügyvezetője), aki pénzügyi szakemberből avanzsált vállalatvezetővé, és aki elmondása szerint a szakmai tudás elsajátítása mellett komolyan hisz abban, bizonyos vállalati működési folyamatok, elvek megteremtése esetén – ezek egy jelentős része feltétele lehet egy esetleges tőzsdei kilépésnek is – a jelenleg is sikeresen működő cég eredményeit megsokszorozhatják, vagy

Tóth József, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. tranzakciós igazgatójának gondolatai. 

(2018. év elején a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. nyerte el a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap (továbbiakban NTfA) kezelésének jogát. Az NTfA tőkebefektetések megvalósítása révén támogatja a középvállalatok tőkepiaci megjelenését, és egyben része annak az átfogó tőzsdefejlesztési programnak, melynek révén növekedhet a tőkeági forrásbevonás szerepe a magyar vállalatok életében, kiegészítve a jelenleg túlsúlyban lévő banki finanszírozást. Az Alap elsődleges feladata tehát a hazai középvállalkozások támogatása, megerősítése, és a tőzsdei megjelenésüket elősegítő tőkebefektetések megvalósítása.)

A találkozó vélhetően legfontosabb konklúziói:

Mielőtt komolyan elgondolkodna egy cégvezető a tőzsdére lépésen, ajánlatos megvizsgálni, alkalmas-e egyáltalán a vállalata egy tranzakcióhoz. A BÉT munkatársai és egy sor kijelölt szakember segíthet eligazodni a vállalat iránt felmerülő lehetséges kereslet ügyében.

A tőzsdére lépés kapcsán egy sor kritériumnak kell megfelelnie a vállalatnak, azonban arról nem érdemes megfeledkezni, hogy ezek a követelmények egyben egy európai, sőt világszinten jegyzett transzparens cég ismérvei is lehetnek. Természetesen a mutatók teljesítése nem jelent automatikusan kötelezettséget a tőkepiacok irányába.

A kritériumoknak való megfelelés után mindenképpen mérlegelni szükséges az esetleg felmerülő tőzsdére lépés motivációját pl. finanszírozási célú tranzakció növekedési célból, vagy megoldási alternatíva egy aktuálissá váló generációváltási kérdésre, hiszen számos fejlettebb gazdasággal rendelkező ország legsikeresebb vállalkozásai egyben családi és tőzsdei cégek.

Hasonlóan érdekes témákkal és értékes beszélgetéssekkel folytatjuk legközelebb is a MAPI Klubban! 😊

X