Az Állatorvostudományi Egyetem szenátusa címzetes egyetemi docensi címet adományozott Dr. Móré Attilának a Magyarok a Piacon Klub alelnökének, az Alpha Befektetési Holding Zrt. elnökének. Móré dr. a docensi címet az Állatorvostudományi Egyetem 2017. szeptember 8-án megrendezett tanévnyitó ünnepségén vette át eddigi közéleti és oktatói pályafutása, az Alma Matert támogató tevékenysége alapján, amivel hozzájárult és az állatorvos társadalom jó hírének és társadalmi megbecsülésének növeléséhez.

Dr. Móré Attila az Alpha Befektetési Holding Zrt. elnöke a budapesti Állatorvostudományi Egyetem elvégzése után vidéki haszonállatpraxisban kezdett el dolgozni, és megismerte a nagyüzemi állattartás állategészségügyi, állattenyésztési, takarmányozási, járványtani, higiéniai problémáit, majd a székesfehérvári Állatkórház fő állatorvosaként, kedvtelésből tartott állatokra szakosodott praxist vezetett és az egyetemi hallgatók gyakorlati képzését irányította. Az Alpha Holding elnökeként szakmai munkáját, kutató-fejlesztő tevékenységét több magyarországi egyetemmel együttműködésben végzi, amelyek közül kiemelkedik az Állatorvostudományi Egyetemmel való kapcsolata. Mindig segíti az egyetem munkáját, digitális oktatócentrumot hozott létre a Sebészeti tanszéken, a Doki For Vets klinikai szoftvert üzemelteti az egyetemi klinikákon, rendszeresen támogatja a klinikai kutatásokat és a Tudományos Diákköri Konferencián minden évben Medveczky-díjat adományoz. Az Állategészségügyi Igazgatástani és Agrárgazdaságtani Tanszék kezdeményezésére a Móré doktorral együttműködésben megrendezett Praxismenedzsment Konferenciák az elmúlt 10 évben az egyik legnagyobb hazai, egyetemünkhöz kötődő állatorvosi rendezvénnyé váltak. Dr. Móré Attila szakmai pályafutásában egyre hangsúlyosabb szerepet kap a felnövekvő és a már praktizáló állatorvosok oktatása is. Az utóbbi 10 évben vendégelőadóként részt vesz az Állategészségügyi ökonómia, menedzsment és etika V. éven kötelező tárgy oktatásában, praxismenedzsment témakörben és indulása óta egyik lelkes előadója az Állatorvosi Hivatás tárgynak. Bevallottan szívén viseli a felnövekvő állatorvos generációk nevelését, szakmai és emberi szempontból is sikeres pálya indítását. Ezen túlmenően nem feledkezik meg a már praktizáló állatorvosok oktatásáról sem, egyetemi és kamarai továbbképzéseken is számos előadást tart praxismenedzsment, praxisépítés tárgykörében. Dr. Móré Attila, Egyetemünk jelenlegi vendégelőadója szoros kapcsolatot tartott fenn az Állatorvostudományi Egyetemmel, és lehetőségeihez mérten mindig maximálisan támogatta, segítette Alma materünket. Az eddig Egyetemünk és az egész magyar állatorvos társadalom jó hírének és társadalmi megbecsülésének növelése érdekében kifejtett üzleti, oktatói és közéleti tevékenysége méltóvá teszi a címzetes egyetemi docensi cím viselésére.

Dr. Móré Attila kitüntetései:

VOSZ, Az év vállalkozója Díj 2009. Vállalkozók Országos Szövetsége által alapított díj
Székesfehérvárért Díj 2010.
Magyar Gazdaságért Díj 2010.
Mócsy-emlékérem kitüntetés 2011. Magyar Állatorvosi Kamara által alapított életműdíj
Címzetes egyetemi docens 2017

Youtube link a kitüntetésről >>>

X