Forrás: Budapest, 2017. március 30., csütörtök (MTI)

A külkereskedelmi forgalom, a magyar kivitel ösztönzésében nagyon jól működik együtt a külgazdasági tárca felügyelete alá tartozó “intézményi hármas”: a magyarországi befektetéseket ösztönző Nemzeti Befektetési Ügynökség (angol rövidítéssel HIPA), a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. és az Eximbank Zrt. – mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyarok a Piacon Klub (MAPI Klub) gazdasági konzultációján csütörtökön Budapesten.

Kiemelte: tavaly minden eddigi rekordot megdöntött a magyar külkereskedelem, a kivitel 93 milliárd euró volt, a külkereskedelmi többlet 10 milliárd eurót tett ki. Az Eximbank tavaly mintegy 435 milliárd forint export megvalósulását segítette – tette hozzá.
Az államtitkár elmondta, hogy a magyar diplomácia mindennapi munkájában prioritást kapott a külgazdasági tevékenység segítése.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. négy kontinens 60 országában fejt ki külgazdasági forgalmat, illetve befektetéseket segítő tevékenységet, összesen mintegy 4200 szerződéses partnerrel rendelkezik – ismertette.
A HIPA eddig mintegy 3,2 milliárd euró külföldi működő tőke magyarországi befektetését segítette, együttesen 71 beruházási projekt keretében. Az ügynökség elsősorban Németországból, az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából és Svájcból hozott be befektetőket, 55 projekt újrabefektetés volt.
Szabó László elmondta, hogy a magyar kormány eddig 72 nagy céggel kötött stratégiai partneri megállapodást, ezek a vállalatok mintegy 165 ezer embert alkalmaznak, a stratégiai szerződések aláírása óta mintegy 14 ezer új dolgozót foglalkoztatnak.

Rámutatott: a digitalizáció, az elekromobilitás korában olyan beruházásokkal is lehet majd befektetőket vonzani az országba, mint a Zalaegerszeg mellett megépülő, korszerű autós tesztpálya.
Kitért arra is, hogy az Eximbank tavaly 442 milliárd forint új hitelt folyósított, a bank 2016 végén együttesen 800 milliárd forint hitel- és garanciaállománnyal rendelkezett.

X