CHEMPLEX Homogenizálási és Erőátviteli Kft.
Bemutatkozás:
Most egy kicsit szeretném még közelebb hozni Önt azzal, hogy bemutatom kollégáimat, akikkel ezt a csapatot alkotjuk. Büszke vagyok arra, amit így közösen végzünk immár 11 éve és arra, hogy lelkesedésünk az idővel mit sem kopik, szorgalmasan segítjük az iparág fejlődését.
Kiss László kollégámmal szervezetünk alapító tagjai vagyunk. Közösen vezetjük a Chemplex-et, ő elsősorban a hajtóművek területét gondozza -a 2008-ban megnyitott és nemrég jelentős területtel és raktárkészlettel kibővült- jászberényi telephelyünkön. Lacit ajánlom hajtástechnikai projektek kivitelezésének ügyében, speciális hajtástechnikával, léptetőművekre vonatkozó érdeklődésekkel kapcsolatban. Az ország egyik legelismertebb szakembere, számíthat több évtizedes tudására.
Jómagam –Sipos Sándor-, egyedi keverő berendezéseket tervezek, koordinálom a gyártásukat és az ügyvezetői teendőket látom el a budapesti irodánkból. Cégünk folyamatos fejlődését szem előtt tartva kutatom a lehetőségeket a még versenyképesebb, prémium minőségű ügyfélkiszolgálás érdekében.
Az ügyviteli folyamatok mindennapi szervezésében és a kiszámítható munkához szükséges háttérfolyamatok gondos elvégzésében Vigh Nikolett kolléganőnk segít bennünket. Nikolett precízen támogatja Önöket a szállítmányozási, logisztikai kérdésekben, a számlázással kapcsolatos ügyekben, ő segíti a nemzetközi áruforgalmi folyamatainkat is.
Ügyfeleink hajtóműves kérdésekben minden szakmai segítséget megkapnak két felkészült kollégánktól: Ádám Miklóstól és Garamvölgyi Mártontól. Ők lelkiismeretesen együttműködve gondozzák meglévő partnereink ügyeit, segítenek a leendő ügyfeleknek a tervezésben, szakmai tanácsokkal szolgálnak a kivitelezésre és a gyártás optimalizálására vonatkozólag. Hajtástechnikával, forgómozgásokkal, villanymotorokkal, dobmotorokkal, robbanásbiztos eszközökkel kapcsolatosan a legjobb szakmai felvilágosítást tudják nyújtani.
Keverőművek tervezésénél két kollégámmal ránk számíthat. Szerdahelyi Ákos megállás nélkül tervezi a különféle keveréstechnikai készülékeket, csupa egyedi megoldásokat ügyfeleink minden igényét és elvárását figyelembe véve.
Folyadék- és porkeverési feladatokkal, gyártási tervekkel kapcsolatban Kapás Gergely kollégám a megfelelő szakember. Gergő az elmúlt években egyenes vonalú mozgatásokat végző gépek területén is jelentős tapasztalatot halmozott fel, ebben a munkában Böröndi Attila segíti őt lelkesen. Forduljon hozzájuk bizalommal!
Hajtóművek, motorok összeszerelését, áru átvételt-kiadást, keverő berendezések összeállítását, a helyszíni szereléseket, raktárkészletünk kezelését Nagy Miklós kollégánk végzi. A munkáját támogató Varga Péter és Olasz József kollégáinkkal jó csapatot alkotnak, Ön is számíthat rájuk!
Természetesen ez csak a szűkebb csapat. Munkánkat sok más kolléga támogatja, akikkel évek óta dolgozunk együtt Partnereink sikeréért. Az a biztos háttér, amit a precíz könyvelésünk, mindig megújuló marketingünk, képzett elektronikai szakemberünk és egyéb állandó beszállítóink nyújtanak, nélkülözhetetlen Partnereink kiszolgálásában. Ezúton is köszönet a munkájukért!
Törekvéseink közül a legfontosabbak, hogy biztosítsuk a hajtóműves szakma legkiválóbb minőségű készülékeit és megalkossuk az Ön technológiája számára készült egyedi, megbízható, kiváló minőségű keverő berendezést, vagy annak kellékét.